A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Kiss Sándor dr.: Egy egyetlen példányban fennmaradt debreceni nyomtatvány

közt támadható gyűlölség és meghasonlás kikerülése céljából elhatározzák, hogy mindenik vallásfelekezetnek a maga hitét valló elöljárói vagy superintendensei (püspökei) legyenek." Hodászinak a superintendensi (püspöki) tisztséggel kapcsolatban történt cselekedetei nagyon valószínűvé teszik ezt a feltevést. Azokban a nehéz háborús időkben, amikor hol az osztrák császári udvar zsoldosai, hol török, tatár csapatok pusztították az országot, a lelkipásztoroknak is sok nyomorúságot, sanyargatást kellett elszenvedniök tőlük. Sok esetben illetéktelenek bíráskodtak a protestáns lelkészek felett. A lelkipásztorok védelmét, a sérelmek orvoslását a legnagyobb részben sikerült biztosíttatnia és elérnie Bocskaytól. Nem feledkezett meg a papok özvegyeiről és árváiról sem, akik férjük, illetve apjuk halála után legtöbbször nagy nyomorúságba jutottak. Nemcsak azért, mert akkor még nem volt „lelkészi nyugdíjintézet", hanem mert igen sokszor a lelkészek csak a saját személyökre nyertek nemesi jogokat, s haláluk után családjuk újra jobbágy-sorba került, és ki voltak szolgáltatva a földesúr kényére-kedvére. Ezek számára megszerezte Bocskay István fejedelemtől, hogy amíg férjük nevét viselik, szabadok a jobbágyterhektől. Mindazoknak a jogoknak és kiváltságoknak a megerősítését, amelyeket Bocskaytól a lelkészek és lelkészözvegyek számára megnyert, megszerezte Báthory Gábortól is. Hodászinak püspöksége utolsó szakaszában kemény harcot kellett vívnia Szilvásújfalvi Imrével. Hodászi kemény kezű ember volt, aki védelmezte, pártolta lelkésztársait, ha azok kedvére, akarata, elgondolása szerint dolgoztak, de a renitenskedő, akaratának ellenszegülő lelkipásztorokkal szemben kemény szigorral járt el. „Az fölrugókat" nemcsak, mint Keserűi Dajka János mondta Hodászi temetésén — „az Isten igéjének pálcájával megütögette," hanem gyakran komoly összegű pénzbirsággal is sújtotta, de nem rettent vissza Hodászi a börtönbüntetéstől sem. A fejedelmek kegyét nemcsak az egyház, az iskolák, a lelkésztársak érdekében használta föl, hanem a saját hatalmának biztosítására is. Szilvásújfalvi nagyváradi lelkész és esperes kifogásolta büntetéseit, hatalmaskodásait, s vétót kiáltott a református püspöki rendszer ily irányú fejlődése ellen. Hodászi miután szép szóval nem tudta elhallgattatni Szilvásújfalvit, fejedelmi segítséggel börtönbe záratta, majd száműzetésbe kellett mennie Szilvásújfalvinak.

3 Csak néhány évvel múlhatott el 50 éves Hodászi, amikor КПЗ. május 17-én befejezte életét. Áldozócsütörtök után következő pénteken bement a templomba, hogy az istentiszteletet elvégezze. Úgy látszik, abban az időben még hétköznapi egyszerű istentiszteletet is végeztek a pöspökök. Ptneklés után felment a szószékbe, s miután imádkozott, és elmondta a „Mi atyánk"-ot, egy kicsit halkabban így szólt: „egy kicsit várakozzanak az keresztyének". Nem esett el, meg sem tántorodott, csak leült a 3 Makkai László : A magyar puritánusok harca a feudalizmus ellen. Bp., 1952. 48. ; Pokoly József : Az erdélyi református egyház története. Bp., 1904. 4. köt. 101. ; Tóth Ferenc : A helvétziai vallástételt követő túl a tiszai superintendentziában élt református püspökök élete. Győr, 1812. 78 — 92.; Varga L. —Zoványi J. : A keresztyén egyház történelme. Spatak, 1900. III. kötet, 730. 108