Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

31 szokásokat, régi ételeket, de a mai asszonyok nem is tudnák már azokat elkészíteni! Az állomáson, mivel hat éve nem dohányzik, cukrot vett az útra és kijelentette, hogy csak III. osztályon utazik, az egyszerű nép között. A vonatban is az ajtónál foglalt helyet, hogy lássa az egész úti társaságot, mely zsúfoltan töltötte meg a kocsi belsejét. Vastag sétabotját maga elé véve, mindkét kezével arra támaszkodott, néha könyökölt is. Rossz levegő, gyermeksírás, pipafüst, ki-bejáró emberek furakodása az álló utasok között : mindez nem zavarta nyugalmát és csendes szemlélődését. A mellette ülőkkel beszédbe elegyedett. Életkoruk, szociális helyzetük, foglalkozásuk, utazásuk célja érdekelte. A mellette álló zajdás asszonyt cukorral is megkínálta. Balmazújvároson sokan leszálltak, levegőhöz jutottunk és azután inkább a pusztai tájakat szemléltük. A vízállások mentén vadludak, bíbicek álldogáltak csapatosan, itt-ott juhnyájakat is láttunk és szemünket szoktattuk a semmiségbe vesző nagy távlatokhoz. Ha az ember a töltésen haladó vonatból, tehát néhány inéter magasságból nézi a pusztát, van bizonyos fölényes érzete mindazzal szemben, ami a nagy síkságon él és mozog. Mihelyt azonban rálépünk erre a végtelen mezőre, eltörpül bennünk minden fölénytudat és nyomban érezzük, hogy egy ilyen szörnyű kiterjedésű földön milyen parányi semmiség vagyunk! A csárda felé gyalogosan közeledtünk. Örültünk az Életnek, hogy ide kijöttünk, hogy a szemünket csaknem le kellett húnyni a nagy sugárzáporban és hogy átszűrte testünket a tavaszi szél! A csárda előtt Németh Sándor hortobágyi csárdás nagy örömmel fogadott bennünket. Petőfi emléktáblája előtt megállottunk egy pillanatra, ami tiszteletadásunk jele volt, majd a boglyakemencés, söntéses ivón át az udvarra nyíló szállásunkra mentünk. Az udvaron öreg és fiatal komondorok éppen enni kaptak ebédre. Egy nagyon gubancos vénség már alig támolygott közöttük. Móricz Zsigmond sokáig nézte őket. Az az öreg komondor azon az éjjel búcsút is mondott e lapos világnak! Szállásunk magyaros berendezéséről Móricz Zsigmond már lialott. Eléggé meg volt vele elégedve. Elmondtam neki az új berendezés történetét. Húsnélküli ebédünk elfogyasztása után elálmosodott. Előbb bement még a csárdai postahivatalba, hol képeslapok irogatásához látott, én pedig ezalatt a nagy szállás megetti bikagulyát kerestem fel. Jelenleg 51 bika volt együtt, de most nincs köztük olyan kötekedő, mint amilyen a Lucifer volt. Kovács Dániel bikagulyást és két bojtárját, Molnár Antalt és Csige Lajost külön-külön lefényképeztem. Mire visszatértem a csárdához, Móricz Zsigmondot a Petőfi emléktábla előtt, egy nyugágyon hanyattfekve találtam. Nagy juhászbunda alatt, két kezét összekulcsolva, édesdeden aludt. Hosszú haja összetorlódott a feje mellett, a bundáénál is vastagabb fürtökben. Ebben a helyzetben óvatosan lefényképeztem. Ezt a felvételt közli