Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi felügyelőbizottság működése. A múzeum a közművelődés szolgálatában. Hajdú-szoba. Oláh Gábor-emlékmúzeum. Déri György díszpolgári oklevelének átadása. Rádiónap Debrecenben. A Szabolcska-szobor. Móricz Zsigmond debreceni napjai

25 járva szúrós tövisre is akad az ember. Ha kis fiamat az ölébe vette, vagy Sára leányommal diskurált, Balázs nevű unokájáról beszélt el egyet-mást. Vacsora után főleg könyvtáramat nézegette. Jólesett neki szemlátomást, hogy abban csaknem minden könyvét megUláta. Sokba irogatott is egyet-mást, ilyeneket : „Rózsa Sándor Jánoskát ugratja s Jánoska Rózsa Sándort" (kis fiamnak írta) ; ,,A boldog ember éli, a boldogtalan írja" ; „Móricz Zs. volt valaha" (Mese a zöld füvön c. könyvbe) ; ,,De régen láttalak, ifjú könyv" (A sasfia c. könyvbe). — 11 órakor a Bika-kávéházba mentünk. Itt megállapodtunk abban, hogy Széli János honvédhadnagy Naplóját lemásoltatom s egy példányát neki elküldöm. Olvasásra elkérte „Sáfrány Mihály 1848—49. honvédtüzér hadnagy, református lelkipásztor Emlékiratai, Miskolc 1941" c. könyvet. Rövid kávéházi időzésünk alatt elmondta, hogy látogatta meg Veres Pétert Balmazújvároson. Igen egyszerű szegényes kis házat talált. A kertben az asszony kapált. Köszönt neki s kérdezett. Egyszavas válaszokat kapott: Jó napot! Itthon! A házban van! Bement. A pitvarban senki se volt. A szobában két kotlós kotyogott csibéinek, Veres Péter pedig az asztal mellett ült és vezércikket írt a „Magyar Élet"-be. „Ez az ember bizonyos, hogy zseni!" fejezte be visszaemlékezését. Móricz Zsigmond március 31-én utazott el Debrecenből. Búcsúzásához fűzött nyilatkozatait a helyi lapok április 2-án közölték. Nagy népszerűsége, a személye iránt megnyilvánuló általános tisztelet és megbecsülés, az a szeretettel átitatott kedveskedés, melyben mindennap részesült, bizonyították, hogy a legvérbelibb és a legértékesebb élő magyar író töltött egy egész hónapot Debrecenben. De nem ez volt az utolsó látogatása. Augusztus 15-én mégegyszer megjelent Debrecenben. Üzent, hogy keressem fel a Bikában, szeretne látni. A Nyári Egyetemmel kapcsolatban a magyar írók tartottak összejövetelt, este 9 órakor pedig előadóest lesz a Központi Egyetem aulájában, melyen ő is vállalt egy előadást. A Bika előtt kisebb társaságban gyűltünk össze. Supka Géza író, Pátzay Pál szobrászművész, Kondor Imre filozófus, Simándy Pál szerkesztő s mások voltak még jelen. Jó hangulatán nem látszott semmi csorba, de az esteli előadás, melyben spiritiszta élményeiről számolt be a Kelet Népé-ben megjelent közleményei alapján, nagyon kimerítette. Utána többször belemarkolt hosszú, deres hajába, amely mozdulat nála mindig a megfáradt agyat jelentette. Azon az estén már csak rövid ideig lehettünk együtt. Viszontlátásra búcsúztunk el egymástól, de ez többé nem következett be. Szeptember elején leányfalusi házában agyvérzés érte, szeptember 5-én hajnalban meghalt. A magyar élet egyik legnagyobb megörökítője kiejtette kezéből a tollat! Temetése szeptember 7-én délután volt az egész nemzet gyászával és fájdalmával. Temetése órájában előszedtem azokat a fényképeket, melyeket róla idehaza és kint a pusztán készítettem és azokat nézegetve hallgattam a halhatatlanság magasba zúgó himnuszát... !