Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi felügyelőbizottság működése. A múzeum a közművelődés szolgálatában. Hajdú-szoba. Oláh Gábor-emlékmúzeum. Déri György díszpolgári oklevelének átadása. Rádiónap Debrecenben. A Szabolcska-szobor. Móricz Zsigmond debreceni napjai

24 keltsem, elmondtam neki, miképpen folyik le az igazi bikaviadal? Nem két ellenfél elkeseredett párbaja, hanem egy állhatatlan kötekedőnek közös erővel való letörése és kiverése, amint azt tavaszelőn a bikagulyában nem egyszer volt alkalmam megfigyelni. A kötekedő bikával a többiek addig tülekednek, egyik a másiknak átadva, míg végre megrogyik és akkor, mint a telt zsákot, vadul belevágva, hengergetik a gyepen. Rendszerint csak a pásztor ébersége és beavatkozása menti meg a biztos haláltól. Az ilyen összetört, életben maradt bika hetekig nem megy a többi közé. Ez a kivert bika. Móricz Zsigmond elbeszélésemet felhasználta később a ,,Rózsa Sándor összevonja szemöldökét" c. regényében. — Ezen a napon megnézte az egyetemi internátust Kovács Ferenc egyetemi hallgatóval, B dogh István gyakornokunk pedig a városi levéltárban Pósalaki János leveleit másolta le számára. — Március 20-án a másnapi előadásra készült, melyet ,,A jó tanár" címen, Gulyás István egykori tanára önéletrajza alapján állított össze. Bartók Jánost, Gombos Gyulát, Gulyás Pált és Juhász Gézát kérte fel idejében közreműködésre. Mikor másnap, március 21-én hivatalba jöttem, már itt találtam Móricz Zsigmondot. Idegesen járt-kelt, mert az éjjel jutott eszébe, hogy az előadói délutánt a rendőrségen nem jelentette be. Megbízottai az ügyet nem tudták hirtelen nyélbeütni, végre személyesen kellett elintéznie. Délfelé mégis megnyugodott. Budapestről érkezett fiatal munkatársait bemutatta. Aztán eszmecserét folytattunk a debreceni magas utcai kerítések céljáról és a zártablakban üldögélő egyszerű asszonyokról. Sok volt a zsaroló, rabló ellenség, melytől a fehér népet is félteni kellett, nemcsak a vagyont. Móricz Zsigmond a hárem maradványára gondolt. Délután a Kelet Népe-est jó sikerrel végződött. A lelkes publikum köréből új előfizetők jelentkeztek. Ezután egy hétig nem láttam az írót, akit különben a debreceniek tenyerükön hordoztak, vendégül láttak, szórakoztatták. Március 27-én pár sort írtam neki a Bikába, hogy ha van kedve, 28-án menjünk ki a Hortobágyhoz. Erre délfelé megjelent és készörömest vette a meghívást. A március 28—29-i pusztai kirándulásról más helyen számolok be. Március 30-án este otthonomat tisztelte meg látogatásával s én vacsorára hívtam meg. Érkezéskor alig hároméves kisfiamat a vállára ültette s ettőlkezdve nagy volt a barátság közöttük. Könyvtáram előtt üldögélve, szüleim fiatalkori fényképeit nézegette. Apámról, anyámról kellett sok mindent elmondanom. A falusi emberek életadatait szivacs módra itta a lelke. Talán az kapta meg legjobban, amiben volt egy kis komor szín is. így mikor elbeszéltem jó anyám halála okát, a saját családja életéből hasonló történetet idézett fel. Az én anyám a padláson füstöltszalonnát nyesett egy székre állva. A szék eldőlt alatta és lezuhant. Estében veséjét egy gerendaélbe ütötte s négy évig szenvedve vesegyulladásban halt meg, 71 éves korában. Az ő egyik nagyanyjának a karjára egy disznó hizlaló súlyos csapóajtaja vágódott s ettől a sérüléstől halálos vérmérgezést kapott. Mind a ketten olyan természetesnek vettük egymás elbeszélését, mint azt, hogy virágos réten