Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Függelék - Zoltai Lajos dr.1861—1939

232 Zoltai tehát ugyanazon a napon (1897 december 23), melyen a szabadelvűpárti Debreczeni Ellenőr vezetését átadta, átvette a Debreczeni Reggeli Újság felelős szerkesztői tisztét. Főmunkatársul Újlaki Antalt vette maga mellé. Munkatársai lettek Fittler Jenő, Lőw József és Mérő Béla, pár hónappal később Színi Péter. Bejáratosak voltak és dolgoztak a szerkesz­tőségben, mely a halzugi Simonffy-házban volt, Ady Endre, Drumár János, a zenekritikus és Tar Zoltán. Ezt az újságíró gárdát örökíti meg a Reggeli Újság szerkesztőségi szobájában az a híressé vált fénykép, melyen balfelől a fiatal Ady Endre telefonál s középen Zoltai Lajos ül. 1 8 Ady Endre 1898—99. iskolai évben joghallgató volt Debrecenben, a Debreczeni Reggeli Újságnak pedig önkéntes, díjtalan munkatársi és mindennapos vendége. Zoltai Ady karcolatait, verseit szívesen leközölte, mit sem sejtve szerzőjük jövőbeli nagyságáról. 1^ Móricz Zsigmond 1899 szeptemberében iratkozott be Debre­cenben a theologiára, ő a Debreczeni Ellenőrben helyezgette el első zsengéit. Ezek : Esztike az utcán (1900 jan. 6), Rózsika beteg (1900 jan. 11), A bicska (1900 jan. 24) stb. A lap felelős szerkesztője akkor már dr. Orbán József ügyvéd volt, a főszer­kesztő továbbra is Koncz Ákos és a szerkesztőség a Kossuth­utca 15., majd a 19. sz. házba költözött. Ugyanis a Csokonai Nyomda és Kiadó Rt. már 1899 április elején felszámolt és gazdát cserélt. A Debreczeni Ellenőr 1899 május 20-tól kezdve reggeli lap lett s így a Debreczeni Reggeli Újság" 1899 május 20-i számával megszűnt a Zoltai Lajos felelős szerkesztői tiszt­ségével együtt. Helyette a Debreczeni Ellenőr egy kisebb déli kiadást adott. Zoltai tehát 1897 december 23-tóÍ 1899 május 20-ig volt a Debreczeni Reggeli Újság felelős szerkesztője. 2 0" A megszűnt lapot a város minden rétege olvasta, kedvelte. Beszüntetésével a Debreczeni Ellenőr megnagyobbodott, déli kisebb kiadását csak utcai árusításra szánták. Mindez azonban már csak kapkodó próbálkozás volt a változó politikai élet hullámzása közepette, mely végül is a Debreczeni Ellenőr közeli megszűnését eredményezte (1900 december 31). A Debreczeni Reggeli Újság megszüntetése egyúttal Zoltai hivatásos újságírói működésének is a végét jelentette. ,,A szent magyar mult legdúsabb főkincstárosa", ahogy őt Móricz Pál bizalmas barátja és nagy tisztelője nevezte, hivatalosan hátat fordított annak az életnek és hivatásnak, mely az ő alapjában igen kcmoly és zárkózott természetét jóformán átalakította, de amely neki általános megbecsülést, sok tisztelőt, még több jóbarátot és előkelő pártfogót, továbbá hírt és nevet szerzett. Újságírói tevékenysége hozta meg neki a levéltárosi állást, levéltári búvárkodása tette őt a legtartalmasabb újságíróvá és végül a kettő együtt termelte ki benne az országos hírű tudóst, a régészt, a történészt, ethnográfust, a kiváló múzeumvezetőt.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom