Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Függelék - Zoltai Lajos dr.1861—1939

224 melyekből híreket szoktunk meríteni. Ha van szenzácziós esemény, arra is jut ideje Zolthaynak, vasárnap pedig a mennyi közgyűlés és értekezlet csak van a városban, annyiról referál. Még pedig alaposan és az ő lapjának referádái éppen azért nem kerülhetnek soha semmiféle élczlap bolondgombái és csodabogarai közé. És ha Zolthay Lajosnak érdeme az, hogy egyrészt a város régmúltját, másrészt pedig a jelenét híven és lelkiismeretesen tükrözteti vissza, még egy nagy érdeme van : azok a tekintélyes fővárosi lapok, a melyeknek ő évek óta a rendes debreczeni levelezője és képviselője, köztük p. o. a Pester Lloyd, mindig hű tudósításokat kapnak és e város dolgairól azokban sohasem jelent meg bosszantó tudatlanságra, szenzácziós túlhajtásra, vagy rosszakaratra visszavihető — valótlanság, a minőkkel pedig évek óta árasztották el a lapokat Debreczenből kivált abból a forrásból, a melyből került ki a Kossuthbankett inczidensének hazugsága is. Pedig a mostani sajtó többre becsül egy szenzácziós, vagy frivol eseményt minden közgazdasági, egyházi, kulturális vagy más, nagyfontosságú érdeknél. Van egy nagy lapja a fővárosnak, a mely p. o. egy betűt sem közölt a nagyérdemű, agg K. Tóth Mihály haláláról, míg ellenben a nálunk utolsó időkben felmerült szenzácziókról hasábszámra hozta a közleményeket. Zolthay ezt jól tudja, de azért a saját kárára, még távirati s levelezési költségeinek elvesztésével is küldi hasábszámra a város fejlődésére vonatkozó és más, fontos érdekeit illető tudósításokat, remélve, hogy egy-két lap ezeket is kiadja, pedig vajmi ritkán történik meg. A földesi hajdú-fiú arczának állandóan haragos arczkifejezése mindig jó szívet és tiszta becsületességet takar, hanem két esetet mégis tudunk, a melyekben komolyan meg szokott haragudni. Megharagszik, ha dicsérik és az ő megrögzött szerénységét és példátlan önzetlenségét ezzel a vázlattal bizonyára érzékenyen megbántottuk, de még jobban meg szokott haragudni, hogyha a lapját — megelőzik valami érdekes hírrel. Ilyenkor kell csak Zolthay val találkozni! Ábrányi Kornél mondotta, hogy a hírlapírói pálya a legnrisztokratikusabb pályákhoz hasonlít. N. B. csak hasonlít és fájdalom nem tartozik ! Van benne valami sportszerű, mert ahogy a vadász les a vad után, amíg le nem lövi, úgy fut az újságíró tiszta passzióból az esemény, a hír után, míg el nem fogja és fel nem tálalhatja lehetőleg jóízű lében a publikumnak. Nos, mikor Zolthay elől valami kollegája így ellesipuskázza a kövér vadat, a mely se nem bak, se nem kacsa, akkor vele beszélni nem lehet. Dühöng, a haját tépi, beleköt a lapkihordók közül még az öreg Kis Mihálynéba is és addig meg nem nyűg-