Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

201 Öreg pásztorok szerint, még ha a nádasban teleltettek is, mint Böszörményben, a jószágot takarmánvozni kellett, máskülönben tavaszra emelgetős lett, nem tudott magától felállani, sőt, ha későn zsendült meg a fü, a szárítóra került a bőre. A nádas szigetein nyáron kaszált széna kazlakba, boglyákba volt rakva, ide verték a marhát, itt kedvére szénázhatott. De ez még inkább késő ősszel voJt

; télen csak beszorult a szállások közé a jószág. Itt már nem duszkálhatott úgy a takarmányban, hanem szabályos etetési időt tartottak. Fig. 12. kép. Telelő marhák a csutkázón. Debrecen, Bellegelő. A csikót télen egész napra kicsapják az ólból, mert a hosszú állásban elromlik a lába. Megzavargatják egy kissé a tanya körül, aztán egész nap a szénáskertben a takarmány körül lézeng, a kazlak oldalát húzgálja. Estefelé újra bekötik. A marhát az akolból 8 óra tájon engedi ki a gulyás. Ilyenkor először a kútra hajtja, megkínálja, de a hideg időben keveset iszik a jószág. A kútról a szabad ítetőre megy, ahol a tegnapi ízíken rágódik, addig, míg újat nem kap. A gulyás két ökröt vagy lovat befog a szán kába vagy szekérbe, megrakja csutkával, viszi a csutkázóra, ahol kévéstől szétszórja. A marha tépi, szaggatja. Hideg időben többet, enyhébb napon kevesebbet kap, mert ekkor kevesebbet eszik. Délután másodszor is ugyanitt