Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról

142 téglából épült) 3 ; egyéb anyagból, azaz fából, vályogból, földből épült házak közül „meglehetős" 27 ; „félben épült" és „félben való" 6; „romladozott, roskadozó, rongyos" 93; „közönséges, középszerű" 58 ; „házikó, viskó, házacska" 106 ; „hamvából épült" 2 ; „alávaló, semmirevaló" 3 ; „közönséges földház, földviskó" 9 ; „új házikó" 2 ; „üszögében levő" 1 ; „sorvadt rossz viskó, rossz házikó" 2/ ; „régi vén ház" 4. Jellemzés nélkül soroltak fel 47 házat. Találtam csupán Piac-utcára vonatkozó összeírást is, 1750-belit. Feltünteti a háztulajdonosok és lakók foglalkozását is. Minket most csak a házak minéműsége érdekel. A névsor 302 telken 46 kő-, 18 vegyesen kő- és fa, meg 215 faházról számol be. Ugyanezen telkeken külön említ meg 75 viskót is. A város kerítésén kívül a Német-utcai kisajtónál, a mostani Külsővásártér és a Tizenháromváros telkeinek helyén 20 viskóban külön 45 adózó zsellért sorol fel. Az árkon belől pedig Piac-utcának 302 telkén ugyanakkor 683 adóalany hordozza a közterheket. Tanuként még egy összeírást idézek Mária Terézia korából. Cegléd-(Kossuth)-utcáról készült 1757-ben. így is csonka, mert csak az I., II., III. tizedet tartalmazza ; hiányzik belőle a IV. és V. tized összeírása. Három tizedben az összeírok 25 kő(azaz tégla-), 23 vegyesen kő- és fa- és 221 csakis fából épült házat, meg 5 viskót találtak. Tehát a lakóházaknak több mint %-része fa volt. Az előhívott összeírások nagy általánosságban, vázlatosan vallanak. Rovataik sivár képét mutatják Debrecen városi jellegének, polgári házainak III. Károly és Mária Terézia korából. Igazán, inkább egy szegény, mint jómódú nagy falu látképét terítették elibünk ezek a rideg számok, a túlnyomólag fából épült házaknak, földviskóknak tömegét, amelyben meglepően kevés a szilárd, városias téglaépület, annál több, kiváltképpen az 1730-beli összeírás szerint az elhanyagolt, romladozó állapotban lévő. Ám aki Debrecen történetében lapozgat, nagy szellemi és lelki kincsek tárházát ábrázoló' képre is reábukkan. A két kép között óriási az ellentét. A két kép mégis együtt mutatja Debrecennek, a magyar szellemi élet alföldi központjának igazi arcát.

7 7 A külső és belső városi jelleg közötti nagy ellentétet igen találóan és szabatosan fejezte ki Tasnádi Nagy András államtitkár egy sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatás ünnepélyén (1935 okt. 12.), ezeket mondván : „Ha Debrecen történetébe visszapillantunk. . ., arra az eredményre jutunk, hogy itt szemben a fejlődés szokásos rendjével a belső, a lelki kultúra messze" megelőzte a kultúra külső formáinak jelentkezését. Nádfedeles házaktól szegélyezett széles, poros, sáros utcákból immár 400 éve emelkedik ki az ősi Kollégium. Az emberi élet fizikai külső színvonalának alacsonyságából magasra tör egy nemes kultúrszellem. Kicsiny. igénytelen, csak a legegyszerűbb életmód lehetőségeit nyújtó házakban lak-