Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)

Jelentés a Déri múzeum 1936. évi működéséről és állapotáról - Berendezési munkálatok

s így, miután a múzeum épületét egy napra sem hagyhattam el, nem végezhettem régészeti kutatásokat. Ecsedi igazgató újabb néprajzi kutatásai töredékes jegyzetekben maradtak fenn, melyeknek kiegészítését, kutatásainak folytatását egyéb elfoglaltságaink miatt közülünk senki sem vállalhatta. Mert, hiszen azok a terhes munkálatok, melyek egy intézetvezetőnek váratlan elhunytával ilyen nagyszabású és igen élénk for­galmú kultúrház anyagának és összes adminisztratív ügyeinek átvételével szoktak járni, teljesen lefoglalták mindnyájunk idejét. Ehhez járultak a múzeumigazgatói állás betöltésével járó mindennemű elfoglaltságok, melyeknek közepette egy nem múzeumi pályán működő aspiráns küzdelmével kellett szembe­néznem, 15 éves múzeumi szolgálatomra támaszkodva. Ennyi sok gond, nehézség és izgalom terhe alatt különösen két igen fontos cél megvalósítását tűztem ki feladatomul. Elsősorban igyekeztem elérni azt, hogy a Déri Múzeum és Könyvtár közel húszféle segélytételeinek összebonyolódott zűrzavarából az intézet háztartását, ügykezelését minden zök­kenő nélkül hozzam át az 1937. esztendőre. Másodsorban fel­tétlenül biztosítani kívántam éjjel-nappali megfeszített munká­val azt, hogy az 1935. évről szóló tízíves Évkönyvünk mind külsőleg, mind tartalmilag kifogástalanul jelenjen meg. E két feladat elvégzésére fordítottam minden erőmet munkatársaim nagybecsű támogatásával, hogy a rázkódtatás után a múzeum életének, kultúrmunkásságának nyugodt fel­színű menetét, további előrehaladását biztosíthassam. I. fejezet. Berendezési munkálatok. Thaly-szoba berendezése. — Hortobágyi Múzeum átszervezése. — Negatív-lemezek és fényképek rendezése. — Új kutató-szoba berendezése és hasonló munkálatok. Az 1935-ös Évkönyv 6—7. oldalain részletesen beszámol­tam azokról az eseményekről, melyek a Thaly-szoba áthelyezését és berendezési terveit megelőzték. Ecsedi igazgató engem bízott meg a különben is általam részletesen kidolgozott terv keresztül­vitelével. A Fűvészkert-utca 2. sz. iskolaépület I. emeletének délkeleti sarkában erre a célra kijelölt két szobát április havá­ban kifesttettük, Thaly összes bútorait kijavíttattuk, illetve kitisztíttattuk és a Thaly-ereklyékhez hozzáadva a városi múzeumi anyagnak, valamint a Déri-gyüjteménynek a Rákóczi­kultuszra vonatkozó értékesebb tárgyait, a két szobát május hó

Next

/
Oldalképek
Tartalom