Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)
Függelék - Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A lakóház
130 Iára való" abrosza is volt. Tykos Jánosnál négy nyüstös vászonabroszt írtak fel. Néha értékelték is a hagyatékot. Egy új abrosz ára 2—3 frtnál nem magasabb ; átlagos értéke egy frt ; a viseltesé 10—70 dénár. Még olcsóbbak voltak a kendők és szakasztóruhák. Nincs ebben semmi meglepő, ha tudjuk, hogy Kiss Gáspár rőfös kalmár és szenátor boltjában az 1750-es években a szövöttneműek ára singenként ilyen : eperjesi gyolcs 30 dr, eperjesi vászon 12—21 dr, késmárki vászon 12 dr, lengyel gyolcs 12—21 dr, közönséges gyolcs 9 dr, patyolat 12 dr, házi vászon 12 dr, bécsi házi vászon 42 dénár. Az asztalkendő sem ismerhető fel bizonyosan mindegyik leltár fehérneműi közt. Mert többnyire további megjelölés nélkül egyszerűen kendőt, keszkenőt írnak, olyankor is, amikor tulajdonképpen törülköző-, vagy zsebkendőről van szó. Ezt a két tárgynevet : kendő, keszkenő, a debreceni hagyatékok összeírói (mindig egy szenátor és egy eskütt) felváltva használták ugyanazon leltárban is mindenféle kendőre. Győrffy Istvánt idézem : ,,a ma általánosan elterjedt és használt kendő szavunk a kendik = törülközik igéből származik. A keszkenő = kéz kenő szintén törülközőt jelent. A fejre boruló lepel tehát eredetileg alkalmasint kendés, törlés céljait szolgálta és később került a fejre, mint takaró". 3 1 A fej kendőkkel most nem foglalkozom. Csak majd a viselet ismertetésénél. A nem fejre való kendőket vagy keszkenőket is a fejtővel szövésen, varráson kívül szőrrel, arannyal is hímezték, csipkével, galanddal kerítették, szegték. Hozzávaló anyagul házi és különféle bolti vásznat, gyolcsot, kanavácot, kamukát használtak. Rendeltetésük felől néha előforduló eme megkülönböztetések tájékoztatnak : asztalra való kendő vagy keszkenő, kéz kendő (1737, 1744) ; zsebbevaló keszkenő (1744), hosszúkendő (1747), törülköző kendő (1749), vízhordó kendő (1753, 1773), beretválkozó kendő (1740). A kendők és keszkenők csoportjálDa tartoznak a szakasztóruhák. Ebből úgyszólván minden háznál volt 4—8 darab. Hiszen minden háziasszony maga sütött kenyeret otthon. Továbbá a tálastakaró (1710), a kalánosra való (1736), a korsótakaró (1732) és az orcatörlő (1747). Az asztali abrosz használata Debrecenben a XVIII. században már általánosnak tűnik fel. Szegény cívisháznál sem igen hiányzik. Az asztali kendő jóval ritkább. Másféle kendő megint elterjedt. Az asztalfutó még ismeretlen, noha főúri házaknál százévvel ezelőtt már megszokott asztaldísz. Utoljára néhány példát hozok elő eleink asztali fehérneműinek mennyiségéről és milyenségéről. Ethey István borbélynak (1719) volt 8 sáhos és 4 fejtős abrosza, 8 sáhos és fejtős 3 1 Magyars. Népr. I. k. 392. 1.
