Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

162 földből, a korsóból vízzel leönti a szalonnát, hogy a hamut, pernyét vigye le. Ráteszi a kenyérre a szalonnát, megnyomja, a nyársat kihúzza belőle és hozzáfog szép lassan, tempósan enni. Kézből eszi. Jobbkezében a kés, ezzel szeli le a falatokat, kenyeret, hagymát vág hozzá és úgy eszi meg. Csak a jobbkezének az ujjahegyei lesznek zsírosak. Ezt pedig hajához, kalapjához, csizmájaszárához, vagy nadrágjaszárához törli meg. A nyárs zsíros végét is hajához törli. Egyik bihari csőszházban láttam, hogy a szalonna sütők a zsíroskenyeret egy 27x13 cm. nagyságú deszkatáblára teszik, a deszka keskeny végét megfogták és tartották a csepegő zsír alá a kenyeret. Másik megunta kézben tartani és letette a a konyha szélére, erre tette a kenyeret. Hogy ezt használják, mutatja, hogy a konyha körül hat darab ilyen zsíros deszka volt felakasztva. A mai időkben minden társadalmi osztály nagyon felkapta a szalonnasütést, de ritka tud szép szalonnát sütni. Legtöbb megfüstöli és cigány lesz a szalonna. Másik meg is égeti, lángol a szalonna a nyárson, harmadik a tűzbe ejti a szalonnát, negyedik a másik kezére, lábára csepegteti a forró zsírt, miáltal felhólyagosodik a bőre, az ilyen emberek vagy gyerekeken keresztül nyújtják szalonnáikat a másiknak. Ilyenkor a ravaszabbik szalonnájával az alkalmatlankodóéra üt úgy, hogy az beleesik a tűzbe. A gyermekek meg kinyújtott lábbal ülnek a tűz mellé s bizony a lábukra csepegtetik a zsírt akár maga, akár a másik. Mire készen vannak, tele vannak égési sebekkel. Látjuk tehát, hogy nagy rend és figyelem kell a szalonnasütéshez. Ma kirándulásokon gyakori és nagy élvezet a szalonnasütés a szabadban. Talán azért is kedvelik, mert ez a zsíros eledel nagyon veszi a bort. Frissen is pompás a sültszalonna, de eltéve másnapra, hidegen hagymával még jobb. III. Levesétel, mint a magyar nép főtápláléka. A tiszántúli ember elsősorban levesevő. Azt tartja a nép, hogy nem is ebéd az, ha leves nincs. „Aki a levest szereti, soká él !" A leves háromféle. 1. Pergeltleves. Ebbe húst nem főznek. A szegény nép ilyet eszik a legtöbbet. 2. Húsleves. Ezt főként marhahússal, tyúkhússal főzik. Szegénynépnél ünnepi eledel, a jómódú ember asztalán többször megkerül. 3. Gyümölcs- és tej leves. Ez is szegényember eledele. Pergelt levesek : 1. Tésztaleves (az irodalomban és étlapokon lebbencsleves, vagy lebbencs). Ezt a nevet a paraszt nem ismeri, pedig az ételt napjában kétszer eszi.