Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
Függelék - A hortobágy-görbeháti középkori templom és temető - Tartalom
114 A kötőanyag kemény mészhabarcs. Ez, mint ismeretes, középkori építményeknél gyakran hihetetlen keménységű, mely csak a legnagyobb erőfeszítéssel bontható. Ez a körülmény pedig annak a következménye, hogy a homokot nem az előre megoltott mész vízzel feleresztett levébe, az ú. n. mésztejbe keverték, hanem a porrá tört meszet előbb szárazon összekeverték a homokkal és azután öntöttek rá vizet. így a homok szinte összefőtt, összeégett a mésszel. Az ilyen habarcs alkalmazása azonban körülményes lehetett. Gyakorlati emberek, építészek véleményét is meghallgatva az építési eljárást úgy is képzelhetjük, hogy a mészporral szárazon kevert homokot rárakták előbb a téglasorokra, megtömték vele az ütköző hézagokat és aztán ott a falon jól meglocsolták vízzel. Ezzel megindult az ismert kémiai folyamat, mely alatt a következő téglaréteget felrakták s így a mész, a homok és az építőanyag maga összefőtt s kihűlve, meglepő szilárdságúvá keményedett. Amint a megmaradt fundamentumon helyenként megfigyelhettem, a falazatot kívül-belül kb. y 2—1 cm. vastagon bevakolták. Ez a vakolat is mészhabarcs. Ëz lehetett vagy a fekvő hézagokból kitüremlő habarcs, melyet elkentek a falon, vagy erre a célra frissen oltott mésszel előre elkészítették. A toronycsarnok falazatának szerkesztése gondosság, szilárdság szempontjából —- amint már említettem — messze elmarad a templomhajó mellett. Ehhez képest szinte durva, gyenge alkotmánynak mondható. A téglakötés a két külső sarkán is csak részben van meg. Mészhabarcsa kézzel porlasztható. Téglái közt, bár a falat nem szedtem szét, kevés ép példány látszott, amennyire kívülről meg lehetett ítélni. Éppen a bejárati kapu talapzata, melyből 12 sor tégla maradt meg, annyira laza volt, hogy a bejárat egykori megrongálását és későbbi kijavítását tételezem fel. Lehet, mindezek akkor történtek, mikor a bejárat alatt fekvő téglasírba 2-szor és 3-szor temetkeztek, de gondolhatunk sírrablók tevékenvségére is. (II. T. 2.)
