Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Előtanulmányok a panyolai tölgyfaépítményhez - Tartalom
88 fektetett két sor vastag hidlásdeszka alkotta a burkolást. Ebből következik, hogy középen is, a végeikkel érintkező hidlásdeszkák alatt egyes vagy páros talpgerenda futott lehetőleg itt is cölöpökön. Az úttestnek elől, a Csapó-utca torkolatátig karfája volt, azon túl itt-ott egy-egy fabakter állott mellette. 1732-ben meg kellett újítani, azonfelül is gyakran kellett javítani. Gyalogjárók részére a templomkaputól a városházáig egy keskenyebb palló is volt. A nagyhidat 1824-ben bontották el. Ábrázolás is maradt róla. 3 2 Ismeretes, hogy a XVI. század közepén a mocsárral körülvett Temesvárba, csak hosszú hidakon keresztül lehetett menni. „Egyszerű cölöpök, melyek fatörzsekkel egybekötvék", írja róla Pesti Frigyes. 3 3 Az ecsedi várnak is voltak hidjai. Ugyanis ,,a fővárat külső erősségek is vették körül, őrházak, vigyázó dombok stb., melyek mindnyájához csak hidakon át folvt a közlekedés". 3 4 Evlia Cselebi XVII. századi török világutazó és történetíró Magyarországot is bejárta s útiáról részletes leírást hagyott hátra. 3 5 így pl. 1663-ban Belgrádban járt. Lelépte a Szávafolyón épült .hajóhidat, mely 400 lépés volt. ,,E híddal összefüggőleg - írja Evlia —• a Száva-folvó mocsarain és Zimonv síkján százezernyi tölgyfakaróval összeállított 4000 lépés hosszú fahídon a katonasággal együtt mentem át, hol a mocsár szélén sátorainkkal megállapodtunk". 3 6 Ugyancsak leírja az eszéki hidat a Dráván, annak levert vastag tölgyfagerendáit. 3 7 Evlia 1664-ben a Rába mentén járt. „Magyarország földje néhol hepe-hupás — írja — és téli időben ezeken a hepe-hupás helyeken járni igen fárasztó. A katonaság megúnván ezt a felfelé, lefelé menő utakon való járást, az erdőket letördelte s fából és levelekből hidakat készítve, nehéz utazást végzett." 3 8 Mikor ugyancsak 1664-ben követségi járatban volt Bécs felé, Óvár táján „éjnek idején, fáklyavilágítás mellett öt órán át mocsaras helyek hidjain mentünk keresztül." 3 9 Közelebbi leírást kapunk hasonló úttestről egy francia tábori pap naplójából, aki résztvett az 1664. évi szentgotthárdi csatában. „A mocsárral körülvett Locknitz-hó\ kivezető út a falutól mintegy 200 lépésnyire be volt szakadva s azért hosszabb megállásra volt szükség, míg rőzsekötegekkel kijavították. Innen 400 lépésnyire egy ingoványos térséghez vagy mocsaras helyhez érkeztek, amelyen keresztbe helyezett fenyőtörzseken át vezetett az út ; még emberi hullákon is át kellett taposniok. Körülbelül egy jó % mérföld volt az átjáró hossza, amelyen nagyon nehezen ment az átkelés. . . A gyalogosok vízben jártak, a lovak csak nehezen haladhattak előre, a járóművek pedig szörnyen döcögtek a rossz padlón." 4 0 Ez a leírás is mutatja, hogy az úttest járófelületét az út
