Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Előtanulmányok a panyolai tölgyfaépítményhez - Tartalom
79 A talapzat egész felülete, a hidlásdeszkákon felül, hosszában egész ritkásan rőzsével volt beborítva, melyben karvastagságú suhángok is voltak. Ezt a gallyburkolást keresztben husángokkal szorították le, melyek egymásután 30—40 cm. távolságra lehettek s végeiket a sövénybe dugták (III. T. 1. kép). Az egész konstrukció világosan mutatja, hogy az egész faépítmény olyan teher eltartására készült, amely teher reá felülről gyakorolt nyomást. Ennek eltartásához kiegyensúlyozott, vízszintes helyzetben álló felület és olyan szerkezetű széles talapzat kellett, amely a nagy nyomás alatt sem szét nem mállott, sem pedig alá nem süllyedt. I logy a nagy teher az alépítményt szét ne nyomhassa, főleg pedig hogy a mindkétoldali sövénykarók függőleges helyzetben maradhassanak, két oldalt hatalmas hegyezett cölöpöket vertek le, mélyen az altalajba, közvetlen a szélső gerendapárok mellett, melyeknek semmi más hivatásuk nem lehetett, mint az, hogy mind az alépítményt, mind a rajta fekvő felépítményt oldalról összetartsák. Ezeket a cölöpöket a jobboldalon Ij, Ilj, lllj, a baloldalon pedig Ib, IIb, Illb, IVb, Vb, Vb t, VIb és VD^ jelzésekkel láttam el. Valamennyi lecsonkult, valamennyi éles bárddal szabályos négyéleűen volt kihegyezve. Legnagyobb volt köztük a Ilj számú, mely 240 cm. mélyen volt a talajban. Feltételezem, hogy ezek a hatalmas, egymással szembenálló cölöpök legalább 3 m. magasra nyúltak az építmény fölé és a szemben állók hegyei gerendák vagy erős tölgyfa-gúzsok segítségével voltak összefogva. Erre pedig azért volt szükség, mert feltevésem szerint a két sövényrekesz köze agyaggal, földdel volt kitöltve, azaz a nagy cölöpöknek az volt a rendeltetésük, hogy egy kettős töltött palánkot és az ezt tartó hatalmas talapzatot oldalról tartsanak össze. Az is lehetséges, hogy az erősebb rekeszkarók szembenálló csúcsai is össze voltak kötve, mert a taposott, döngölt agyagfal oldalnyomása ezt az óvintézkedést a cölöpök közében is megkövetelte. A panyolai építmény másik alkatrésze a felső végéhez csatlakozó egyszeres palánk. Az az elgondolásom, melyszerint az egész építmény nem egyéb, mint egy mocsaras helyen készült kettős töltött palánknak romja az épen megmaradt nagy talapzattal, a harmadik ásatás alatt alakult ki bennem. Ugyanis akkor találtam meg a talapzat végét és ugyanott nagy meglepetésemre azt az egyszeres palánkot, mely földbe vert tölgyfa-karóival ott kezdődik hat méternyire az építmény külső sarkától. Innen kis könyököt alkotva egyenesen a part felé halad és az építmény végét szorosan lezárva ma még ismeretlen távolságban halad tovább a magas part alatt.
