Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"284 ják, hogy nincs-e valahol elszakadva. Ha ilyen baj érte volna, rögtön kijavítják. Kiszedik a háló szemei közé akadt piszkot is. Csak ilyen gondos átvizsgálás után kerül a háló a terítsfára. (24. ábra.) Itt a háló megszárad, összepakolják és újabb használatig gondosan száraz helyen tartják. A halász ritkán van kunyhójánál. Éjjel-nappal vizén van. Mindig azon töprenkedik, merre menjen. Napokig odavannak, míg bő zsákmánnyal visszatérnek a tanyára. A kisszerszámos hátán viszi szerszámát, az alkalmi halász szekérre pakolja a halászó eszközöket, még a ladikot is és a Tisza töltésén szekerezik oda, ahol tanyát akar vetni. A vérbeli halász azonban a ladikra pakolja összes szerszámait, úgy ereszkedik csendesen a Tiszán. Ha felfelé megy, az őrfára hosszú kötelet, alacság köt, ő benne ül a ladikba, kormányoz, társa a parton hosszú kötélén vonja a ladikot lassan felfelé. (72. ábra.) Fig. 72. ábra. A halász költözik. Yiznek vontatja a másik. Umzug der Fischer, der andere zieht ihn am Seil den Fluss hinauf. A halász eledele. A halászat nehéz munka. Józan életet, sok tapasztalatot és pompás érzéket igényel. A halászok erős, edzett emberek. Egész nap, sőt éjjel is a vizet járják, sárban taposnak, nagy fáradságot állanak ki. Ruházatukban nagyon egyszerűek, táplálékuk is egyszerű, de nagyon kiadós. Nem hallal élnek ők, sőt talán ők esznek meg legkevesebb halat. Hanem az ősi