Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"263 A hidas ilyenkor nem jár, mert a túlsó parton nem tud kikötni. Ha a kiáradt Tiszán akarnak átkelni, csónakon csak nagy kerülővel jutnak Tiszacsegétől az ároktői védőgáthoz. A kiáradt Tisza nagyon sebes, s nehéz munka a csónakot „felkarolni". A révjáratot virradatkor kezdik és naplementkor beszüntetik. Ősszel, illetve télen akkor szüntetik be a révjáratot, mikor a víz kezd befagyni, a jég zajlik. „Ilyenkor a víz megvan romolva!" A zajló vízen nem lehet közlekedni. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a zajló vízen átvigyenek valakit. Ha mégis csónakba ülnek a révészek, itt meg kell mutatni ügyességüket a jegek kerülgetésével. IIa a Tisza beáll (befagy) egészen, elkészítik a jégen való közlekedést. Mikor a Tisza jege megbír egy embert, hajnalban 2 órakor megkezdik a jeget hizlalni. Kijelölik a jégen az útirányt, gallyakat dugnak a jégbe. Léket vágnak a jégen és a kimerített vizet kiöntözik a jégre. Mindaddig hizlalják így a jeget, míg 30—35 cm. vastagságot el nem ér. Ilyenkor már nemcsak gyalog lehet átkelni a Tisza jegén, hanem terhelt szekereket is átengednek rajta. Ha olvadni kezd a jég, újra beszüntetik a révjáratot. Ilyenkor táblát tesznek a túlsó partra : „Jégolvadás miatt közlekedni tilos !" A Tisza zajlása néha egy-két hétig is eltart. A révésznek józanéletű, megbízható emberek. Foglalkozásuk hozza magával. Emberi életre és vagyonra vigyáznak. Ok szedik a szállítási díjakat és pontosan elszámolnak vele. Közlekedés a jégen. A Magyar Alföldön régen, abban az időben, mikor még a vízcsapolást nem kezdték meg,télen nagy kiterjedésű jégmezők zárták be az emberi telepek környékét. A közlekedés meglehetősen körülményes volt. A szegényember ekkor sem esett kétségbe. Nem félt a jégen való járástól, nem tipegett rajta, hanem neki-neki iramodott és jó, erőstalpú csizmájával gyorsan haladt tovább. Ezt az utazási módot Debrecenben ,,kanyargatás"nak, a Tisza mellett „sinkózás

1 '-nak ; Szatmárban, általában Szamos közén ,,sikankózás", „sikanyozás"-nak, sikárkózás-nak (Tiszaszentmárton), a Sárréten „csúszkálás"-nak, ,,iszonkodás" vagv iszánkodás-nak, Szolnok vidékén „iringálás"-nak nevezik. A csizmatalp nagy súrlódó felület és nem lehet elég könnyedén tovamenni. A magyar gondolt egyet, egyik lábát előre, a másikat hátra terpesz-állásba vette és nagy lendület után a csizmatalp szélén és a sarokpatkó szélén kanyargatott, gyorsan siklott és hasította a jeget. (56. ábra.) Ez régen átkelési forma volt, ma sport. Parasztgyermekek terpesz-állásba csúszkálnak a jégen. Némely ügyesebb a nagyon