Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

csak eleven halból szereti készíteni a paprikást. Nem ismeri a jegelt halat. Újabban a nagyobb paraszt halászmesterek már primitív jégvermet csinálnak, télen televágják jéggel, s így egész éven át tartják benne a halat. A legősibb haltartó gödör volt. A folyó árterületén gödröt ásott a halász. Ezt a gödröt olyan mélyre ásták, hogy a folvó alulról táplálja. Ebbe hányták az apró halat és ebben a hal nemcsak tovább élt, hanem nőtt is és a halász válogatott belőle, ha vevő jött. A halak enemű tartására azt mondotta a halász : elvetette a halat. A csíkot verembe tartották. A lápon vermet ástak és ebbe öntötték a csíkot. Többször meg is merték vízzel, hogy a hab lemenjen róla. Innen azután vesszőből készült csíkmérővel merték ki, ha eladták. A gödör-haltartó helyhez kötötte a különben mozgó halászt. Sok és nehéz munkával ásta ki és tartotta fenn az iszapodástól. Ezenfelül könnyen meglehetett lopni. Ezért a halász már korán könnyen hordozható haltartót készített. A haltartó anyagát a környezet adta. A Déri múzeumban vannak haltartók nádból, vannak fűzfavesszőből, vannak gyékényből és vannak deszkából. Nagyon ősinek tartom azt a hajóalakú haltartót, melyet 1914-ben hoztak be a múzeumba, a Hortobágy-folyóból. Ennek anyaga kenderkóró és nád. Alakja keskeny hajó, hossza három méter, magassága 70 cm., szélessége 60 cm. Oldala egymásmellé fektetett vastag nádszálakból, mely közé készítője kenderkórót tett, hogy erősebb legyen. A nádakat vastagabb kenderkórószárak fogták át, hogy a használatban szét ne essen. Tetején ferdén öt vadkender szár van fektetve, mely négy olyan széles rést alkot, melyen az ember keze könnyen ki és bejár. Ezt az alkotmányt a halász a Hortobágy folyóba tette. Beletette a halat szépen gyékénnyel, később hálóval lefedte és addig tartotta benne, míg el nem adta. Mivel a folyó vize járt rajta keresztül, a hal nagvon soká elélt. Ez a halbárkák ősének tekinthető. (XIII. t. 1., 2.) Kisvízi halász mégis legszívesebben fűzfavesszőből csinálta a haltartót. Ezek alakja legtöbbször olyan, mint a vesszőverséé, csak nincsen benne versek, szája a felső nyílásán van és kupakszerű fedelet kap, mely vagy peremével simul a haltartó szájához és akkor fedőszerű, vagy a csúcsa befelé fordul és a fedő domború. A zárja egy 50—60 cm. hosszú kihegyezett fa, melyet úgy dugnak át a vessző fonaton, hogy a fedelet a szájhoz hozzáfogja. Egy kötéllel a vízbe hajló fűzfaághoz kötik. Ha fűzfa nincs, egy parti karó is elég a kikötéshez. A Tiszáról került egy hatalmas vessző-haltartó 170 cm. hosszú, 55 cm. átmérőjű és a kalapja 33 cm. átmérőjű.