Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom
"230 számára. Az egykor ingó, most lassan korhadó lápot a földműves ekéje járja. A csíkászat mégis inkább a téli halászathoz tartozik. Mihelyt a láp befagy, a lápvidék apraja-nagyja felkerekedik, megy a lápra, holt Tiszára, kisvízre csíkhalat fogni. A csíknak az a tulajdonsága, hogy ha a jégen léket vágnak, mindenfelől tömegesen tódul a lékhez levegőért, vagy a levegőben gazdagabb vízért. Sőt a holt Tiszán kemény télen is van itt-ott egy tenyérnyi hely, ahol a víz nem fagy be, hanem félméteres jégperem közt fürgén nyelvel a hidegvíz. Az ilyen kis nyílt vizeket csíklyuk-nak nevezi a halász. Azt tartja róla, hogy a csík elnyalja a jeget; veszedelmes, mert az ember vagy a jószág könnyen belelép. Az ilyen lyukak felett előzőleg fel volt dudorodva a jég. Ez a jég vékony. A vékony páncél alatt bőségesen van metángáz. Ha az ilyen harangalakú, különböző színű dudorokat megszúrjuk, a lyukon nagy erővel lövel ki a gáz, ha hirtelen egy gyufát tartunk a kitóduló gáz fölé, meggyúl, magasan lobogva, rohogva ég el. A vékony jégpáncél aztán berogyik a Tiszába és kész a nyíltvizű csíklyuk. 6 7 A csíkász tehát kivágja a léket. Előkészíti a füles csíkkast, mely nem egyéb, mint egy kis tarajos vesszővarsa versékkel. A varsa farát egy csóva csörmővel bedugja és így a jég alá dugja úgy, hogy a varsa fara féloldalt a jég alá dőljön, a taraja pedig félig a vízben legyen. Egy lékbe 3—4 versét is tesz egymással szemben, hogy akár merről jön a csík levegőért, bevesse magát a versékbe, honnan nincs többé visszatérés. A csíkász éjjelre nádcsörmőből egy jó ölnyit a lékre tesz, hogy a lék be ne fagyjon. Másnap leszedi a nádcsörmőt és kiemeli a vízből a kast. A farából kihúzza a csóvát, belenéz és ha van benne csík, a farán keresztül a csíkputtonba tölti. Mikor valamennyit kiürítette, újra befedi a léket és ballag tovább, viszi a csíkot a csíkverembe, esetleg új alkalmasabb helyen új léket vág. Tavasszal legelébb csíkra halásznak. Jó böjti eledel ma is. Kis vizek mentén lakó szegényemberek alkalmi foglalkozása a csíkászat. A jég elmenetele után húsvétig űzik. Ahol a kisvíz összeszűkül és kissé gyorsabban folyik, oda rakja le a csíkkast a csíkász. A csíkkas lerakása nagy helyiismeretet kíván. A csíkkasok farát bedugja. A fülén keresztül egy hosszú, vékony rudat ledug, hogy jól kiálljon a vízből, ezzel leerősíti szemben a kasokat. Az egyik kast szemben a vízfolyással állítja, a másikat lehetőleg farral állítja a folyásra, de úgy, hogy a kasok taraja összeérjen és a csík könnyen el ne meneküljön. Ha nincs annyi kasa, rekesztéket csinál a kasok közt. Gallyal, földdel, deszkával 6 7 Ecsedi I. : Egy tiszai téli halászaton. Poros országutakon. 148. 1.
