Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"228 oldalra leszúrták az altalajba és várták, míg a csík felszállttá a gödör mély volt, két kosarat is helyeztek egymás fölé. Egy csíkgáton két-hat rést is hagytak és ugyanannyi kosarat helyeztek ki. Nagy zsákmányt ejtettek. A nagy és mély gödröt doh-nak nevezték. Az ilyen doh 3—4 méter széles és 4 méter mély volt. Még élő öreg csíkászok bemondása szerint 80 véka csíkot is ki lehetett belőle szedni. Aki két ilyen doh-ra talált, egész éven át megélt belőle. Nem árulta el, sőt féltve őrizte. Kiköltözött mellé. Mert ha ott hagyta,, ellopták belőle a csíkot. A nagy síkvizeken lábót épített. Nem egyéb ez, mint egy gát a lápon, mely úgy készült, hogy a csíkász karvastagságú karókat szedett össze. Ezeket leverte a tőzegbe és arra hosszába rudakat rakott le. A rudak közeit csörmelík-kel meghányta és e keskeny úton roppant ügyességgel járt. A lábón itt-ott hézagot is hagyott. Ebbe szorította a csíkkasokat. A kasok egymástól három lépésnyire voltak oldalt fektetve. Jellegzetes volt az, mikor ellentétes irányban állították. Egyik a lábón innen, másik a lábón túl feküdt. (XI. táb. 1—3.) Megesett az is, mikor a lápi kutakon taréjával lefelé állították fel a csíkkast. Ezt két horgos karóval (XI. tábla 11.) leszorította. Ezt a lápvíz emelgette, a csík beleesett. A kitett kasokat a csíkász mindennap megnézte, úgy, hogy a kast szájával lefordította, a kas fenekéről a csóvát kihúzta és belenézett. A kasban vickándozó barna, vékony csíkhalat a csíktökbe vagy csíkputtonba töltötte. (XI. tábla 8. és 13.) A férget, csíkbogarat, pecehalat (Umbra canina Mars.) kidobálta és a csíkot elvitte. A nyáron fogott halat a csíkász elvermelte télére. A tyukodi (Ecsedi-láp) csíkász a libogós (ringó) lápon vermet vágott, abba belebujt és az alját jól megtaposta. Szükséges volt ez azért, hogy a csík meg ne szökjön. Az így elkészült verembe öntötte a csíkot. A veremben a csík nagyon mohogott, vize pocsolya lett és ebbe megdöglött volna. Ezért a csíkász gyakorta megmerte a csíkot. Ez úgy történt, hogy a csíkász a pocsolyát időnként lemerte róla és friss lápvizet mert a csíkra. A csík » megmerésére nagyon kellett vigyázni. A verem bejáratát erős náddal, sással be kellett fedni, hogy a csík el ne faggyon. Ha a tél tartós és szigorú volt, akkor a verem másik helyén lyukat kellett vágni, hogy hadd szeleljen. Ha a vermet rendesen kezelték, nem fult meg a csík, hanem élt addig, míg a kupec érte jött. A csíkot vékával adták el a kupecnek, aki ezt az Ecsedi lápról Nagybányára, a Sárrétről Nagyváradra vitte. A veremből a merővel (XI. tábla 10.) merték ki. Ez egy vesszőedény, mely hosszú rúdra van kötve. Becző József, az utolsó öreg tyukodi csíkász azt beszéli, hogy az ő fiatal korában még száz csíkász is élt