Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

165 bőr-telek van varrva és ebbe erős teleksúly húzva, mely egy másik bőrtelekhez köti. Ez a telek már egy 40 cm. hosszú botra van kötve. Az egész egy szigonvos korbácshoz hasonlít. Használata ütőrendszerű. Téli halászatnál használják. A halász a holt Tiszán 1 m. nagyságú léket vág, hol a hal levegőzik. Ők maguk levegőlék-nek nevezik. A halász a lék mellé áll és vár. A halak csakhamar a lékhez gyűlnek, ott sürögnek. A halász egy pillanat alatt szigonyos korbácsával belevág a vízbe. Ha a nehéz szigony eltalált egy halat, puha testén áthatolt az éles ág felnyársalta. Vissza már nem tud esni róla, mert a szigony szaka feltartja. A halász a szigonyt a hallal Fig. 13. ábra. Szigonyozás éjjel a nádasokban. Harpunearbeit in der Nacht. együtt kirántja. Az épen maradt halak elmenekülnek. Csend lesz egy darabig. Nemsokára újra gyülekeznek és a halász újra közéjük csap. Esetleg siker kíséri szigonyozását. A visszás szigonyt használják nyáron kérész járáskor is, mikor a nagyobb halak a víz felszínéhez közel járnak és így könnyen felé vágható a szigony. A Palagcsa óriási nádasaiban ma is megtörténik az éjjeli halászat. Az éjjeli halász itt szigonnyal dolgozik. Szabó Sándor elbeszélése szerint az éjjeli halászathoz elő kell készülni. — Először is a nádasban hosszú sikátort vágnak. A ladik fenekével felfele ott pihen a sikátor végén, a zöld füvön. A halászat előtt egy tapasztalt halász a vízre száll és kikémleli, hol jár a hal.