Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - A biharmegyei konyári korarézkori temető - Tartalom

85 pontos adatokat átvettem. Ugyanazon a napon a község határában több lelőhelyet is megtekintettem és az északi faluszéli vályogvetőben néhány festett cserepet gyűjtöttem. Közbeesett a debrecen—vargakerti ásatás, melynek bevégzése után szeptember 21-én igyekeztem Konyárra, hogy a rézkori temetőben a rendszeres feltárást folytassam és lehetőleg be is fejezzem. Aznap 5 munkással húzatott árkaim megtalálták a 6. és 7. sz. sírokat, melyeknek feltárását, lerajzolását, felmérését és felszedését egy közelgő vihar siettette. Szeptember 22-én megtaláltam a 8. sz. igen becses edénysírt, úgyszintén a 9. számút is. Estére mindkettőt feltárhattam. Szeptember 23-án a nagygödör nyugoti széle belső oldalán húzattam kutató árkot eredménytelenül, majd rendszeresen megvallattam a gödör északi végéhez tartozó terepet, azonban újabb sírokat ott sem találtam. Délután a közeli DNy-ra eső földhátakon kutattam települési nyomok után, de azok nem mutatkoztak. Miután a Kálló és a rézkori temető közti erősen letarolt helyről semmi sem volt remélhető, a kutatást be is fejeztem. Megemlítem még, hogy Kiss Vilmos dr. mind a hozzá szolgáltatott, mind a saját költségén kiásott leleteket a DériMúzeumnak ajándékozta s e példás tette által a konyári rézkori temető teljes leletanyaga a Déri múzeumban van. Ebben az ügyben február 13-án és 22-én utaztam ki Konyárra. * Valamely őskori temető fekvése, helyének megválasztása szempontjából fontos, ha ismerjük a lakótelepet, melyhez viszonyítani tudjuk és amelynek lakosai a temető sírjait évrőlévre gyarapították. Kutatásaim dacára rézkori temetőnk lakótelepét nem ismerem. Nagy valószínűség szerint az a száraz homokbucka lehetett, melyet ma Konyár házai takarnak. Ha elfogadjuk ezt a feltevést, miután azon a helyen korábbi neolithikus festett cserepeket tényleg találtam is, úgy a mai terepviszonyok világosan mutatják, hogy a kállóparti temetőt telepétől széles víz választotta el, ami azt jelenti, hogy a telepbeliek halottaikat vizén keresztül szállították a temetőbe. Legyen ez akár a véletlen műve, akár tudatos szokás : őskori temetőinknél ilyen szempontokat is vegyünk figyelembe, mert nem tudhatjuk, hogy az ilyen jelenségek esetleg nincsenek-e valami összefüggésben a földközi tengermelléki nagy kultúrvidéknek amaz őskeletű hitével, mely szerint a megholtak árnyai az alvilágba nagy vizén kelnek át. G. Wilke szerint ez az ősi elgondolás jut jelentős kifejezésre már az északi és nyugateurópai megalithsírok, az Anghelu Ruju sírjainak, a Hagia Triada-ból való agyagszarkofágnak hajó ábrázolásaiban ; to-