Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Régészeti kutatások - A panyolai tölgyfaépítmény háromrendbeli ásatásának története

36 hol Hegedűs József jegyző és Bertók László igazgató-tanító' voltak szívesek kalauzolni és megmutatni azt a tiszai homokzátonyt, mely régészeti tárgyakkal van tele és nyári alacsony vízálláskor könnyen átkutatható. Miután a múzeum erről a helyről származó néhány leletet is kapott, Sőregi a rendszeres átvizsgálást a következő nyárra vette tervbe. Ez útjáról ábrák kíséretében részletesen beszámol Jelentés 1930, a 69—72. lapokon „Kutatások a beregi Tiszaháton és az Ecsedi-láp környékén"" című tanulmányában. Azonban 1931 nyarán váratlan akadályok jöttek közbe, úgyhogy Sőregi a homokzátony megvallatására csak augusztus 31-én utazhatott el Vásárosnaményba s onnan Gulácsra, ismét igénybe véve Kozma dr. főszolgabíró úri fogatát. A Sors kedvezése úgy hozta magával, hogy odautazását megelőző éjjel hirtelen áradás jött, mely a zátonyt magasan elöntötte s így a tavaszi áradások folyamán különben is erősen megfejelt zátony nem volt átkutatható. E körülménynek köszönhető a panyolai tölgyfaépítmény felfedezése. Ugyanis ismeretes, hogy folyómeder- vagy zátonybeli leletek rendszerint őstelepekből, partrogyással omladoznak a víz sodrába, azzal vándorolnak vagy zátonyoknál, lapályokon elülnek. Élőpélda erre a hevesmegyei poroszlói sáncárokkal körülvett parti őstelep, melynek kultúrrétege 160 m. hosszúságban napjainkban rogyadozik a Tisza hullámaiba. Ezek tudatában Sőregi felfogadott két gulácsi halászt csolnakkal s a kedvező alkalmat felhasználva, Kisartól Yásárosnaményig, kb. 20 kim. szakaszon felkutatta a Tisza mindkét partját (Jelentés 1931, 25. 1.), főleg a törő partok meredek falait és a lapályok homokját vizsgálva. Kétnapos vízi útján parti őstelepre nem akadt ugyan, azonban szeptember 1-én d. u. a balparton, Panyola határának zsarókerti részében, 5—600 lépésre a panyolai révtől visszafelé, a meredek part tövében, 7 m. mélyen a felszín alatt, szokatlan faalkotmány nyomára talált. Függőlegesen levert tölgyfa-cölöp és karósor mellett hosszában és keresztben fekvő törzsek és faragott gerendák végei és az egész 12 m. széles építmény alól középen egy hatalmas, bevágások nyomait feltüntető tölgyfatörzsnek az örvénylő víz felé kinyúló része látszottak. (I. tábla 1.) Ez utóbbi öreg törzs felületét a télvégi jégzajok szálkásra morzsolták és felső oldalát durván megszaggatták ugyan, de helyében megingatni nem tudták. A többi kisebb alkatrészeket az omlópart gyökerekkel kuszált, dudvásodott szívós agyagja védte jégtáblák és emberek baltái ellen. Múzeumőr, aki legelőször őskori cölöpépítményre gondolt,, e felfedezés után visszaevezett Gulácsra és másnap a Tiszán Vásárosnamény felé ereszkedve, hűséges halászaival újra fel-