Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom

158 pa dlások felé. A kárvallott gzda megfigyeli útját s ha megtalálta a lyukat, ahol ki- és bejár : csapdát vet ki. A lyuk felső részéhez egy összecsavart lószőrmadzagot helyez. Erre teszi a feszítő pálcát, megfeszíti a pálcával, a pálca alsó végére egy fadarabot szegez, amelyet előzőleg hegyes szeggel ver tele. Ezt a szegesfát kipeckeli úgy, hogy a lyuktól eláll, de ha a pecek kiugrik, nagy erővel vágódik a lyuk felé. Mikor a csapdát kivetette, elmegy. A görény a csendes éjben nagy óvatossággal búvik a lyukon át. Amint a fejét előre dugja, a pecek kiugrik és a szeges fa teljes erővel vágódik a fejéhez. A szegek átütik a koponyáját és az állat elvérzik Fig. 14. ábra. Görényfogás szúró-csapdával Iltisfang mit Stechfalle. {14. ábra.) Farkasfogás veremmel. A Tiszántúlon, abban az időben, amikor még nádasok voltak, gyakran előkerültek a farkasok is. Debrecenben az öreg emberek, akik sokáig kint laktak a Hortobágyon, vagy évről-évre teleltettek a tanyák közt, vagy az erdőségeken, még emlékeznek a farkasjárásokra. Azt mondják, hogy kemény télen, mikor a Tisza befagyott, a Tokaj-hegyalj ai hegyvidékről átjöttek a farkasok és a telelő jószágot nagyon veszélyeztették. A pásztorok vastag botokkal, fejszékkel, főleg pedig jó erős kutyákkal védekeztek ellene. A borjúnagyságú komondorkutyákat szúrós örvökkel szerelték fel, hogy ha a farkas megtámadja, ne tudja megfojtani a nyakán. Ha a telelő nyáj felé, amely a régi világban legtöbb esetben szabad vackon hált, farkasok közeledtek, a kutyák észrevették és távolról nagy vonítással adtak jelt a kártékony és veszedelmes vadak közeledtéről. Ha pedig a farkasok egész közel értek, a pásztorok uszították a kutyákat, azok megrohanták a támadókat, az emberek pedig botokkal siettek a kutyák segítségére és legtöbbször sikerült őket elverni. Azonban mégis megtörtént, hogy egy elkóborgott borjút, még inkább juhot a farkasok elvittek. A 90-es években, amikor mint egész fiatal gyermek parasztszekéren sokszor utaztam a debreceni sűrű erdőkben, ősszel és télen igen tartottak a kocsisok a farkasoktól. Ezért a lóra egy erős szavú csengőt tettek, amelynek hangját szerintük nem szereti a farkas. A szekérrel mindig legalább egy, de néha három nagy, erős kutya járt (szekereskutya). És végül a szekér hátsó