Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1931. évi működéséről (1932)
Jelentés Debrecen szabad királyi város Déri múzeumának 1931. évi működéséről és állapotáról - Belső munkálatok
6 kamaráját és az alagsori szénkénegező helyiséget s megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. — A Műszaki-Ügyosztály a Calderoni Rt. által szállított vetítőberendezés utófelülvizsgálatát az 1 évi jótállási határidő leteltével február 19-én tartotta meg s a berendezést, a biztosíték kifizetésének engedélyezését javasolva, véglegesen átvette. (L. jkv. alapján hozott 3943— 1931. VI. sz. h.) A mozgófényképek vetítéséhez szükséges belügyminiszteri engedély megszerzésén kívül még a helyi rendőrhatóságtól is négyhavonként megújítandó engedélyt kell kérnünk. A Műszaki Ügyosztály s az e célra felkért bizottság —- miután a 3 évi jótállás letelt — február 25-én tartotta meg a vasbetonmunkák utófelülvizsgálatát. A bizottság a kifogástalannak talált munkát véglegesen átvette és a Tóth és Sebestyén Rt.-nak a biztosítékok kiadását javasolta. (L. jkv. alapján hozott 1747—1931. VII. sz. h,). A március 13-án tartott utófelülvizsgálat jegyzőkönyve alapján hozott 8871—1931. VII. sz. hat. a múzeum berendezésével kapcsolatos 1 évi jótállási munkák közül a Tóth és Sebestyén Rt. által végzett átalakítási, bontási és burkoló munkát ; a Sipkovits Béla vállalatában készült üveges ; Kóhn Sándor vállalatában készült mázoló ; Linger Károly és Fiai vállalatában készült függöny és drapéria és a Piros Béla vállalatában készült kisebb felszerelési tárgyak munkáját a biztosítékok kifizetésével véglegesen átvette. Ugyanezt a megállapított kisebb hiányok rendbehozásától tette függővé a Piros Béla vállalatában készült vasvitrin és hirdetőtábla ; a Preizler Mór vállalatában készült lakatos ; Schuller Sámuel vállalatában készült szobafestő ; Márton—Tóth—Fülöp vállalatában készült esőcsatorna és a Zelinger Ede vállalatában készült hirdetőtábla üvegfestési munkáknál. De nem vehette át nagyobb hibák miatt a Dénes József vállalatában készült linoleumpadló-ragasztási munkát és a Földes Sándor cég által a villamos szellőző berendezéshez szállított motorokat. Utóbbi a hiányokat-pótolta, míg a tönkrement Dénes-céggel szemben követelést hasztalan támasztottunk volna. Eddigi tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy a linoleumpadlóburkolat az egész épületben nem vált be. A ragasztott linoleumlapok az érintkezési vonalaknál elnyilnak, máshol, különösen földszinti helyiségekben felpuffadoznak s lassan tönkremennek. Ha pedig vízcsőrepedés vagy más oknál fogva a padlózat feltörendő, az egyszer felgöngyölt linoleum lapburkolat rendszerint összerepedezik s többé teljes egészében nem használható. — Ez az eset állott elő jobboldali kiállító helyiségünkben, melynek linoleumpadlózata alatt egy tűzcsapszekrényhez vezető vízcső a tömítésnél hosszabb ideig szi-