Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1930. évi működéséről (1931)

Jelentés Debrecen szabad királyi város Déri múzeumának 1930. évi működéséről és állapotáról - VI. Az előadó és kiállítási termek igénybevétele

57 ben szabja meg, tekintet nélkül arra, hogy a kiállítás díjas, vagy díjtalan. Az elmúlt év hét hónapja alatt az előadótermet összesen nyolc testület 21 ízben vette igénybe. Ez előadások, ünnepélyek, vitaesték stb. időrendben felsorolva a következők voltak : 1. Június 3-án a Debreceni Csokonai Kör Fazekas Mihály emlékünnepélye. Emlékbeszédet mondtak Pap Károly dr. egyet, tanár, elnök és Csűrös Ferenc dr. kultúrtanácsnok, 2. Június 24-én d. e. a TEBE tiszántúli körzetének dísz­gyülése. Előadást tartott Hegedűs Lóránt dr. nyug. miniszter, elnök. 3—10. Július 30, aug. 1, 5, 6, 8, 12, 13. és 14-én a Debreceni Nyári Egyetem professzorai által tartott tudományos előadások. 11. Október 4-én Tabéry Géza erdélyi író előadása, mint a Csokonai Kör vendége. 12. November 15-én a Tisza István Tudományos Társaság I. osztályának ülése. Előadott Magyary Zoltán dr. egyetemi tanár. 13. November 18-án az Egyesült Keresztyén Nemzeti Liga előadása Ilaendel Vilmos dr. egyetemi tanár által. 14. November 23-án a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége díszközgyűlése. Előadó volt Győrffy István dr. nemzeti múzeumi igazgató-őr, egyetemi m. tanár. 15. November 25-én az Egyesült Keresztyén Nemzeti Liga előadását folytatta Haendel Vilmos dr. 16. December 3-án a Magyar Mérnök- és Építészegylet keretében Borsos József városi műszaki tanácsos előadása. 17. December 5-én az Egyesült Keresztyén Nemzeti Liga előadása Czettler Jenő dr. a képviselőház alelnöke által. 18. December 7-én a Debreceni Csokonai Kör ünnepélye. Előadott Harsányi Zsolt író. 19. December 8-án a Debreceni Ady Társaság vitaestélye Kardos Pál tanár előadása nyomán. 20. December 9-én a Tisza István Tudományos Társaság I. oszt.-nak ülése. Előadó volt Révész Imre dr. egyet, tanár. 21. December 20-án a Magyar Mérnök és Építész Egylet keretében előadott Haidegger Ernő m. kir. főbányatanácsos. A múzeum kiállítási termeit időrendben felsorolva a követ­kező egyesületek, illetőleg művészek vették igénybe : 1. Május 25-től június 7-ig mindkét teremben a Debreceni Műpártoló Egyesület jubiláris kiállítása a megnyitási ünne­péllyel kapcsolatban. 2. Október 25-től november 9-ig mindkét teremben Be­nyovszkv István festőművész kiállítása. 3. November 15—20-ig a Magyar Turista Egyesület deb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom