Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1914. és 1915 évi állapotáról (1916)
II. Jelentés Debreczen sz.kir. város múzeumának 1915. évi működéséről és állapotáról
IL Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeumának 19J5. évi működéséről és állapotáról. A világháború szülte bizonytalanság és nehézségek bénítólag hatottak a múzeum gyarapodására is. A gyűjteménytárak fejlesztésére szolgáló anyagi eszközeink a háború következtében megfogyatkoztak. Alkalmak és módok sem kínálkoztak oly mértékben, mint a kulturát zavartalanul fejlesztő békés időkben. A rendes állami segélyt csak az első félévről kaptuk meg 1000 korona összegben. A második félévre a Főfelügyelőség által javaslatba hozott 1100 korona segélyt a közoktatásügyi minisztérium az 1915. év végéig nem utalványozta. Nagyobb vásárlásoktól tehát tartózkodnunk kellett. Ásatásoktól pedig a munkabérek drágasága, sőt a munkáskezek hiánya tartott vissza bennünket, holott jó eredménnyel kecsegtető lelőhelyek feltárását vettük fel munkarendünkbe. — Dr. Ecsedi István, 4 néprajzi tárunk őre, bár a hadseregtől egy évi szabadságot kapott, épen a harctéren szenvedett sérülése miatt minden komoly munkától tartózkodnia kényszerült ; így a néprajzi osztály gyarapításával sem foglalkozhatott. A háború nyomán támadt nagy lelki rázkódtatások, gyötrő izgalmak elvonták tőlünk a közönség érdeklődését. Ezt még a háborús emlékek gyűjtése