Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1912. évi állapotáról (1913)
Múzeumunk igazgatása
6 II. Kiadások. A. Saját erőforrásaink terhére. (Tőkésítés, személyi és dologi kiadások, gyarapítás, lakbérérték) 11,570'— K B. Állami segélyből. Tőkésítés (az 1912. évi állami segélyből alapszabályunk értelmében a városi Tanács 23,797— 1912. számú határozata 375 koronát csatolt ,,a gyűjtemények megvásárlására szolgáló tartalék-alap"rhoz) gyarapítás . . 3,837 87 K Összesen 15,407*87 K Az 1911. évi államsegélyről készült elszámolásunk a Főfelügyelőség 143. sz. leiratával nyert jóváhagyást. Intézetünk jövőjére nézve fontos és biztató a Főfelügyelőségnek 549. sz. leiratában ismételten tett az a kijelentése, hogy hatáskörünk és gyűjtő területünk kiterjesztésének tárgyi föltétele : az új egyetem gyűjteményeivel való egyesítés ; ezen alap létesítéséhez pedig a Főfelügyelőség szívesen ajánlja fel segítségét. A Városi Tanács a Múzeumi Bizottság kérelmére megengedte, hogy a Főfelügyelőség által kiadott minta szerint a Thaly-szobába két darab lábas tárlót készíttessünk"; — megengedte azt is, hogy egyik raktári helyiségünk felszerelését nagyobb polcos állvánnyal gyarapítsuk. Ezek 280 koronát tévő költségeit a városi múzeum-alap viselte. Minthogy pedig a Múzeum „bútorozás" címén eddig élvezett 500 korona évi javadalmát a házipénztár 1912. évi költségvetésében váratlanul 100 koronára szállították le, a Múzeumi Bizottság megokolt előterjesztésben kérte a megszokott összeg visszaállítását. A városi Tanács 9885—1912. szám alatt hálára méltó előzékenységgel teljesítette kérésünket : idejében tett gyors intézkedése következtében az 1913-ik évre a gyarapítást, kezelést, felszerelést szolgáló évi segély megint 2500 koronára emelkedett. Épen ilyen örömmel foglaljuk jelentésünkbe a Tanács másik fontos határozatát (11,979—1912. szám alatt), amellyel múlt évi június havában tett javaslatom elfogadásával Múzeumunk