Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1911. évi állapotáról (1912)

Ásatásaink az 1911-ik évben - III. A monostori templomdomb

46 az innen származott Parlaglii-család is birtokos Monostoron. Szinte bizonyos, hogy hosszú ideig ez a Nagyerdő alatti terület volt a Monostor nevü possessio, melyet az Anjou-kor elején Szalók-Monostorának neveztek. A most Monostor névvel jelölt debreceni és hadházi részeket pedig ugyanakkor Mihálylakának hívták. Mindkét birtok ugyanazon nemzetség, a Nyiren meg­telepedett gazdag és hatalmas Gut-Keled nemzetség ősi birtoka volt, melynek közös jellege a XIV. század elején már megszűnt. Mihálylaka a Várdai ágnak, Monostor az Apa-bán- vagy a Raszinya-kereszturi al-ágnak jutott. Csakhogy Monostoron a XIII. század végén más urat is találunk, a szintén előkelő Hont-Pázmán nemzetségbeli Szalókot, akinek felesége Debre­czeni András leánya, Margit volt, Dózsa mesternek, Róbert Károly király későbbi híres nádorának húga. Nem tudjuk, miképen furakodott be Szalók comes a Guth-Keledek patri­moniumába ; zálogba vétellel-e vagy pedig a felesége révén, amely esetben Szalók ispán úr szóban forgó részét már a Deb­reczeni családnak is bírnia kellett, amire nézve van is némi támpontunk. Szalók de genere Hont-Pázmán istenfélő, jámbor lélek volt s mivel Isten módot is adott neki hozzá, gazdag embe­rek akkori szokása szerint, lelke örök üdvességéért monostort épített a Nagyerdő alatt, talán a debreczen—sámsoni vasút kanyarulatánál lévő kisebb dombon, mely szintén tele van téglatörmelékkel. 1280—1290 körül történt ez.. Az új monostort róla kezdték nevezni. 1 És ezzel máig megmaradt nevet adott a monostor körül lévő területnek, meg az ott települt falunak. Bunyitay ,,A Váradi püspökség történeté'*-ben az ismeret­kn rendű monostorok közé sorozza Szalók-Monostorát. Egy jóval későbbi eredetű csipetnyi adat azt sejteti, hogy Szalók úr paulinus barátokkal népesítette be új monostorát. 2 Annyival inkább valószínű ez, mert Szent-Pál magyar remetéi épen a XIII. század végén kezdtek elterjedni hazánkban. Hogy már ebben az időben külön plébániája is volt Monos­1 Bunyitay Y. : A váradi püspökség története II. 429. 1. („Tabel­larius decimationis cutelli de Nyr.. .. Item villa Zoluoe comitis mo­nasteria nova"... Bécsi császári udvari levéltár.) 2 Zichy Okm. Tár. VIII. 382 1. Zsigmond király tilalmazza Debreczen város közönségét Várdai Miklósnak Monostor nevü birtokához tartozó Szentpálteleki pusztájának kárositásától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom