Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1907. évi állapotáról (1908)
Zoltai Lajos múzeumőr jelentése Méliusz Péter sírja kereséséről
46 majd Zöld Mihály hamar jött halála után Vecsey Imre, a presbitériumot pedig Balogh Ferenc, Dicsőfi József és dr. Szikszai Szabó József képviselték. A presbitérium arra a kérdésre, hogy mit szándékozik tenni a kezelése alatt lévő Méliusz alapokkal — azt felelte, hogy erről a kutatások eredményéhez képest fog majd határozni. 1 1894 jan. 1-én a Méliusz-szoboralap két takarékpénztári könyvön 1078 frt, 38 kr., a síremlék-alap pedig 1843 frt. 31 kr. volt. 2 Azóta ez alapok hozzávetőlegesen kétharmadrésszel növekedtek, Ez előre tett nagy lépést megint csak hosszú idő múlva követte másik. A küldöttség sohasem lépett a cselekvés terére. Időközben csak egy-egy hírlapi cikk megjelenése, meg egy Méliuszénak vélt arckép sokszorosíttatása Komlóssy Arthur által, — adott életjelt az elcsöndesült mozgalomról. 3 A városi muzeiim vállalkozik a Méliusz és társai sírhelyei keresésére. 1907. Végre Komlóssy Arthur, aki kezdettől fogva ërizte a kutatásokra gyűlt alap betéti könyvecskéjét, f. évi április 18-án a városi muzeumot hívta fel a terv végrehajtására. A muzeumi bizottság ugyanakkor tartott ülésében vállalkozván e feladatra, kötelességéhez képest megjelentette a munkálatok megkezdését a városi Tanácsnak, a Presbitériumnak s az Egyházkerületnek, kérvén, hogy nevezzék meg a maguk bizalmi embereit. A Tanács a temetőben való ásatáshoz az engedélyt ismét megadta, s a főmérnököt, főkapitányt útasította, hogy alkalmatos módon segítségünkre legyenek. 4 Az egyházi hatóságok örömmel értesültek kegyeletes vállalkozásunkról. 5 Ezenkívül a Presbitérium a muzeumi bizottság által alakított küldöttségbe, melynek tagjai: Oláh Károly tanácsnok, id. Komlóssy Arthur a Csokonai-kör alelnöke, Löfkovits Arthur muzeumi igazgató és Zoltai Lajos muzeumi őr, Dicsőfi József lelkészt, egyházkerületi főjegyzőt és Balogh Ferenc hittanárt újólag megválasztotta. 1 Debr. ref. egyház jkve. 1893. 354. sz. a. határozat. 2 Városi muzeumban : Méliusz íratok közt. 3 Debr. Ellenőr 1899. évf. júl. 12. 168. sz Debr. Prot. Lap 1901. okt. 12. 41. sz. 4 7630—1907. sz. tanácsi határozat. 5 Tiszántúli ref. egyházkerület 1907. tavaszi közgyűlésének 59. sz. határozata. Presbitérium 719^-1907. P. sz. határozata.