Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1907. évi állapotáról (1908)
Zoltai Lajos múzeumőr jelentése Méliusz Péter sírja kereséséről
45 Komlóssy Arthur alapot gyűjt Méliusz s a többi jelesek emlékei felkutatására. 1893. A kegyeletes mozgolódás az imént ismertetett tanulmány megjelenése után hosszú időre elaludt. Balogh Ferenc kivételével lassanként a bizottság tagjai is mind elhaltak. Csak húsz év múlva ébresztette fel a szendergő ügyet az 1873-diki küldöttség egyik tagja nevének és minden szép iránt való lelkesedésének örököse : Komlóssy Arthur Ő 1893-ban mindazon tényezők támogatását megnyerni igyekezett, amelyektől a régi terv keresztül viteléhez szellemi közreműködést s anyagi áldozatot méltán remélhetett. A legelső tenni valót pedig Debreczen egyházi és világi jelesei síremlékei, sírhelyei felkutatásában, az ehhez szükséges költségek összegyűjtésében ismerle fel és jelölte meg. Buzgólkodásának eredménye volt. hogy a Csokonai-kör szépítési szakosztálya (1893. márc. 20) Méliusz Péter síremlékének, sírjának, úgyszintén városunk területén lévő többi régi emlékeknek, esetleg ásatások útján való felkutatását és megmentését szükségesnek kimondotta ; s az erre való költségek megszavazására hívta fel Debreczen város tanácsát, a debreczeni ref. egyházat s a tiszántúli ref. egyházkerületet. E két utóbbi testülettől azt is megkérdezte, hogy a Méliusz síremlék- és szoboralapok mennyi tőkével bírnak s mi a célja ezekkel az egyháznak? Mindhárom testület a kutatásra 100—100, tehát összesen 300 frtot utalványozott a Csokonai-kör szépítési szakosztálya elnöke, Komlóssy Arthur kezéhez. Úgy a presbitérium, mint a városi tanács megengedte a temetőkben, illetőleg a város határának egyéb részein leendő kutatást abból a célból, „hogy a város és egyház szerte széjjel fekvő jeles férfiainak hamvai kikerestessenek és síremlékeik az elenvészéstől megmentessenek". Ez a tanácsi határozat a Dobozi, Bárányi, Szilágyi, Szombathi családok, Méliusz Péter és Komáromi Cs. György sírjainál való ásatást tűzte ki a bizottság feladatául. 1 E bizottságban a Csokonai-kört és a városi tanácsot Géresi Kálmán, Könyves Tóth Kálmán, Zöld Mihály tanácsnok és Zoltai Lajos, 1 8469—1903. sz. t. határozat. Közlevéltárban. Debreczeni ref. egyház jegyzökönyve 1893. 351. sz. - Tiszántúli ref. egyházkerület 1893. őszi közgyűlésének jegyzőkönyve, 292. sz. a. határozat.