Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1907. évi állapotáról (1908)

I. Nevezetesebb események - b) A tisztviselők tevékenysége

11 alakot a kereskedelmi- és iparkamarától állami segélyből megvásá­rolja. A megvételhez dr. Seemayer Vilibald felügyelő úr szakvéle­ménye alapján a Főfelügyelőség is hozzájárult. Továbbá felhatal­mazást adott a Bizottság több segédkönyv megszerzéséhez. Miután a Műpártoló Egyesület és a Nemzeti Szalon által Debreczenben rendezendő képkiállításon a városi segély elapadása miatt, amit különösen a fényképező gép megszerzése okozott, már nem vásá­rolhatunk értékesebb tárgyat, a yárosi Tanácshoz fordult Bizottsá­gunk azzal a kéréssel, hogy a város által eddig vásárolt s ezután vásárolandó képek közül néhányat múzeumunkban helyezzen el. A Tanács erre azt válaszolta, hogy kérésünket csakis a kultúrpalota felépítése után tartja teljesíthetőnek. íme így szaporodnak a köz­művelődési ház sürgőssége mellett felhozható érvek. Végül a múzeumi őrnek tószegi és budapesti tanulmányozó útjáról (okt. 13—21. közt), nemkülönben Méliusz Péter sírja kere­séséről szóló jelentéseit tudomásul vette. 1 b) A tisztviselők tevékenysége. A városi tanács részéről a felügyeletet Múzeumunkban Oláh Károly közművelődésügyi tanácsnok gyakorolja. A tanácsi ülésekben valamint a közgyűléseken ő az előadója a múzeumi ügyek­nek, amelyeket nemcsak hivatali kötelességérzettel, hanem intéz­ményünk lángoló szeretetével végez. A múzeumi bizottság ülé­sein elnökölt, A tanács megbízásából képviselte a fenntartó tör­vényhatóságot a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Szövetségének Pécsett június 29-én tartott nagy gyűlésén. Az elmúlt esztendőben a Tanács által a városi és állami segélyekből kezéhez utalványozott előlegeket kezelte s azokról elszámolt. A Múzeum igazgatója Löjkovits Arthur. Ellenőrizte a múzeumi őr működését ; múzeumi tárgyak megszerzését tanácsaival és személyes utánjárásával számos ízben elősegítette. Múzeumunkat képviselte a szövetség pécsi gyűlésén. A közművelődési ház érde­kében tett ajánlatát más helyen fogjuk ismertetni. A kereset­képtelen egyenruhás 48-as öreg honvédek díjazhatása végett, akiket Múzeumunk nem csupán szükségből, hanem rajtuk, szegé­1 A tószegi út leírását közölte a Múzeumi és Könyvtári Értesitő 1907. évf. 3—4. füzete. Méliusz sírja kereséséről való jelentés pedig e füzet Il-ik részét alkotja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom