Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

IRODALOMTÖRTÉNET - LITERATUR - Bakó Endre: Sinka István pályakezdő évei

így jó nekem, mint elárvult, kiszáradó fának, Kit az elmúlásnak nagy kínjai ráznak, Mert jégöle már nem hajt több új tövet... A szívemet én elástam régen, Hogy meg ne mossa többé a vérem, Ezt a hideg, halott követ... Vésztő (1931. febr. 1. 5. sz. Virágoskert c. melléklet) Ez a föld, amit én siratok Rejtelmes magyar sík. Elárvult ős-puszta. A vége ködbebomló s elnyúlik messze-messze. A naplement pirossal díszíti a fákat, S a domboldalon tüzet gyújtogat az este, Os-Mindenségben itt Isten szíve dobog, Ha meg furulya sír? - Ezerhangú bánat. Szúette két karját az égnek mutatja fel Egy roskadt, vén kútágas. S az égetőbb a kínnál, Ahogy a mennybolttal némán is felesel: Hogy titokzatos sebét nem enyhíti gyógyír. Száz tücsökdalt a szél lágyan tovahimbál, S a puszta ráfelel. A száz dal meg visszasír. Titokzatos ős-sík. Elárvult magyar táj. Be sokan megírták bús romantikáját, Miből egyéb sincs már, csak a gyors sirály, Mely a kósza magyart sikongva siratja, Ha a puszta öblén oly árván kóborol, Mint országát vesztett, zaklatott, bús király. 1931. február hó (1931. márc. 1. 9. sz. Virágoskert c. melléklet)