Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Bihari-Horváth László: A bakonszegi parasztközösség által a XVIII. században hasznosított puszták története: a Kovácsi- és a Bócsi-puszta

daságtörténete egyik kutatási részterületének, a pusztahasznosítás problematikájának vizsgálatát elmélyítsem. A helytörténeti monográfiák történeti fejezeteiben ugyanis rendre feltűnnek, de kellő súlyt eddig csak elvétve kaptak azok a határhasználati jelenségek (így a pusztahasznosítás), illetve a megélhetési keretek kiszélesítése érdekében, vagy robot-kötelezettség alapján közösségek, esetleg csak egyes egyének által végzett munkák, melyek - ahogy erre a szaktudományos teoretika már az 1980-as években felhívta a figyelmet

4 - egyértelműen jelzik, hogy a paraszti gazdálkodás (és általában a gazdasági tevékenységf) már a XVIII. században túlnőtt egy-egy település határain. így volt ez a vármegye Sárréti járásában is, sőt különösen jellemezte azt, hiszen (főként a járás nyugati, délnyugati részében, a tulajdonképpeni Sárréteken) a század egész folyamán meglehetősen kiterjedt, összefüggő területeket veszélyeztetett a víz, uralt el a mocsár, sokszor élhetetlenül összeszűkítve ezzel a települések művelhető határrészeit. Északon a lassú folyású, több ágra szakadó Kálló

6, délen pedig a Berettyó és a Sebes-Körös rendszeres áradásai okoztak jelentős károkat, előirányozva a kárvallott lokalitások megélhetési, gazdasági térbeli korlátainak áttörését. A járás természeti viszonyai az előző századokban nem tették lehetővé nagyobb népességtömörülések létrejöttét, sőt a török hódoltság alatt a településhálózat - még ha nem is akkora mértékben, mint azt Mezősi Károly az 1692. évi kamarai összeírás adatsorait közlő művében állította

7 - számottevően megritkult. Bár a kamarai összeírás torzuló adatsoraiból Mezősi a vármegye népességének (egy 1552-es népességszámához viszonyítva) 95,6%-os hódoltság kori pusztulását olvasta ki, az 1970-es években megkezdett forráskritikai elemzéseknek

8 köszönhetően mostanra biztosra vehető, hogy a népességszám csökkenése ettől jóval kisebb volt, nem haladta meg az 57,9-65%-os

9, így is jelentős arányt. Míg Mezősi 371 megyei településről

1

0 hitte, hogy teljesen elnéptelenedett 1692-re, addig az összeírás egyik forráskritikai elemzése már 4 Bársony 1985: 40. 5 Például a sószállítás fuvarozási lehetősége, vagy az árufelvevő piacokon történő termény-értékesítés etc. 6 A Kálló tulajdonképpen a Berettyó Esztárnál kiszakadó ága, amely a Hajdú és Szabolcs megyékből lehúzódó erek, az úgynevezett nyíri folyások vizeit gyűjtötte össze. A Kálló Konyáron, Tépén, Derecskén, Földesen és Sápon keresztül kanyarogott és a biharnagybajomi határban tért vissza a Berettyó Nagy-Sárrétjébe. 7 Vö. Mezősi 1943. 8 Vö. Kováts 1972., Dávid 1982. 117-126., Bársony 1985. 9 Dávid Zoltán 120 000-re, Bársony István 100 000-re (az 1552-es adat 42,1, illetve 35%-ára) becsülte a vármegye 1690-es évek eleji népességszámát. 1

0 Ebből a 371 településből ugyan az 1692-es összeírás csak 21-et számol a Sárréti járás területére, Mezősi ezt kibővítve már összesen 82 olyan pusztát sorol fel, melyek „ a török hódoltságot közvetlenül megelőző időben, s részben még a XVII. században is élő magyar települések voltak". (Mezősi 1943: 143-148.) 110