Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kállai Irén - Sándor Mária: A Bihari Múzeum három éve: 2006-2008

a kerámiaanyag korábbi revíziója után sor került a textilgyűjtemény elhelyezésére is. A népi és történeti textilanyag tisztítás, revízió és digitális technikával való dokumentálás után került az új beépített szekrényekbe helyrajzi számmal ellátva. A közművelődési programjaink is színesedtek, vetélkedők, táborok, előadások, családi rendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások óvodásoknak, általános és középiskolásoknak jelzik változatos tevékenységünket. Ma már minden korosztály számára tudunk megfelelő múzeumi programot kínálni. Ezekről részletesen lentebb olvashatnak. A hátrányos gazdasági körülmények és a csökkenő munkatársi létszám ellenére is jelentős előre lépések történtek a közművelődési tevékenységben, és a tudományos munka terén is. Sok új ötlet, elképzelés megszületett, elindult, amelyeknek a későbbiekben látjuk majd hozadékát. A munkatársak képzésében, továbbképzésében is előremutató lépések történtek. A gyűjteménygyarapításban, feldolgozásban, műtárgyvédelemben még tapasztalható némi lemaradás, de egy-két státusbővítéssel (egy fő történész és egy restaurátor, vagy restaurátor asszisztens alkalmazásával) ez a munka is új lendületet kaphatna. A Bihari Múzeumban a fejlesztések, a rendezvények szinte kizárólag pályázati forrásokból valósulnak meg, s ez a munka (pályázatírás, megvalósítás, beszámoló, elszámolás) rengeteg időt, energiát vesz el a szakmai munkától, nem beszélve arról, hogy a nem állandó, időszakos, „ad hoc" jellegű pályázati lehetőség, nehezen tervezhető még rövid távon is, közép- és hosszú távon meg egyáltalán nem. Fenntartás-szervezeti forma A Bihari Múzeumot közvetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat tartja fenn - közvetlenül a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága egyik tagintézmé­nye. Evek, évtizedek óta egyre több támogatás kapunk Berettyóújfalu Város Önkormányzatától. Rendezvényeinkhez járul hozzá, kisebb-nagyobb összeggel, illetve egy fő bérköltségét támogatta több éven keresztül. 2007. év végére a megyei önkonnányzat olyan válságos helyzetbe került, hogy szóba került a megyei szervezet felbomlása, a vidéki kismúzeumok városi kézbe adása is. Szerencsére a 2008. év eleji költségvetési tárgyalások során a város és a megye képviselőinek sikerült megegyezniük. A város az évtől átvállalja az épület működési költségeit és egy technikai dolgozó bérét, s ezzel a múzeum működését támogatja évi több millió forinttal. A szintén nehéz helyzetben lévő Berettyóújfalu (meglévő intézményeit is nehezen tudja fenntartani, összevonásokat, átszervezéseket kellett végrehajtania) nem tudta volna vállalni a múzeum teljes fenntartását, főleg, hogy a városoknak a múzeum fenntartása nem 305

Next

/
Oldalképek
Tartalom