Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

IRODALOMTÖRTÉNET - LITERATUR - Bakó Endre: Egy bihari polihisztor - Simon István élete

és Mesterházy Károly idevonatkozó tanulmányának nyomán idézzük fel kivonatosan a nevezetes ásatás történetét." Bihar-Udvariban a református templom a falu szélén, egy széles holt-folyás, az úgynevezett Kertalja-ér mellett épült fel. A templom környékén s főleg az attól északnyugatra eső telkeken akárhol ástak kutat vagy vermet az emberek, mindenütt találtak emberi csontokat, de arra sem a korabeli nemzedék, sem a korábbi generáció nem emlékezett, hogy ott valaha temető lett volna. A szájhagyomány sem beszélt erről. Csak annyi volt tudható, hogy ott valamikor temető volt. A református egyház a templom tőszomszédságában egy új iskola építését határozta el, amelynek munkálatai 1893 tavaszán kezdődtek. A munkások az alapok ásásakor ismét találtak csontokat, de ezúttal még egy gyűrűt is. Szerencsére nem dugták el, hanem megmutatták dr. Tomm Béla községi orvosnak, aki azt egy koponyával együtt Budapestre vitte, hogy a Nemzeti Múzeum szaktudósainak bemutassa. A muzeológusok a leleteket Árpád­koriaknak nyilvánították. Május 16-án újabb két sír került elő, melyekből egy gyűrűt és egy S végű haj karikát, akkori szóhasználattal: halántékgyürűt találtak. Másnap Simon István levelet írt Hampel József múzeumőrnek, melyben módszeres ásatásra biztatta. Hampel május 19-én időhiányra hivatkozott, de a Nemzeti Múzeum nevében felkérte dr. Tomm Bélát és Simon Istvánt az ásatások megkezdésére, lebonyolítására, s a régi temető feltárására 50 forintot is küldött, miközben levelében szakmai utasításokkal látta el őket. Az ásatás május 24-én 6 napszámossal meg is kezdődött, három és fél napon át tartott, majd június 15—16—17-én folytatódott, végül augusztus 30-ától szeptember 2-án fejeződött be. Először a templomtól északra, a nagyobb fiúiskola udvarán ástak. A rendszeres ásatás területén kívül eső s az új iskola alapárkában lévő lelőhelyeken közel 2 és fél méter mélységben ép csontvázakat és 2 darab gyűrűt találtak. A következő, számokkal jelölt sírokban ép vagy hiányos csontvázakra akadtak, a legtöbben ujj-, haj- és halántékgyűrűket, egyikben fülbevalót is találtak. A kihányt földben különböző törött tárgyak, főleg gyűrűdarabok mellett rábukkantak 2 pénzre, egy nyílhegyre, egy kecskeszarvra és egy köszörűkőre, amelyről Simon megállapította, hogy az újabb kori szerszám lehet. Némelyik sír már meg volt bolygatva, azaz valamikor próbálták megásni. A terület nem volt ásatásra egészen alkalmas, mert a templom felől, a területnek mintegy egyharmadán valamikor nagy gödröket ástak, s azokat betömték tégladarabokkal. Ezeket három kocsival kellett elszállítani, ami hátráltatta a munkát. Augusztus-szeptember fordulóján az ásatás a szomszédos kisebb fiúiskola udvarán folyt. Ott egy kelet-nyugat irányú 39,1 méter hosszú, 2 méter széles, keleti részén 1,89 méter, nyugati részén 80 centiméter mély árkot ástak a munkások. Itt a sírok a 20. 1 1 MESTERHÁZY 1965: 29-42. 259

Next

/
Oldalképek
Tartalom