Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe
A hazai középkori régészeti vizsgálatok elég meggyőzően igazolták, hogy a Kárpátmedence nagy részén a XIV. századig a kemencés, egytüzelős házak a köznép körében általánosak voltak. Az épített sárkemencék boltozatát nagy valószínűséggel csak ügy tudták kiképezni, ha előbb annak szilárd vázat építettek, feltehetően vesszőből. Ez a nyers sarat megtartja addig, amíg az keményre nem ég. Tüzelés során a vesszőváz elhamvad, de közben az agyag kiég, s merevvé válik. Legkésőbb a XVIII. század végétől általános az a kettős tüzelő rendszer, mely egy konyhai szabad tűzhelyből és egy a szobai zárt kemencéből áíl. A nyílt tüzelős konyhai tűzhelyek nyomait ma is megtalálhatjuk. A konyhai tüzelőpadka kb. 80 cm magas, sárból készült, az elmondások szerint többnyire szögletes, ritkábban kör alapú volt. A szobai kemencét is a konyhából fűtötték. (9., 10. kép) Ez azzal bővítette a konyhai tüzelőberendezést, hogy a kemence előtti kis padka és a pernyefogó lyuk önmagukban is alkalmasak voltak a tüzelésre. Néhány háznál megtaláljuk még az e mellé épített, valamivel magasabb katlant is. Aháromosztatúházak legtöbbjében a konyhából fűtötték mindkét kemencét. Tudjuk, hogy a század derekáig voltak nyílt tüzelésű, kandallószerű tűzhelyek is, melyek a következő század közepére már eltűntek. Helyette a szobában, a kemence mellett sárból, később vályogból, téglával, cseréppel vegyítve rakott, öntött vas platnival fedett berakott spórt építettek, melyhez külön sütő, 1er is készült. Ennek a füsttelenítését sátorkémény, pendelykémény végezte. Ehhez csatlakoztak a kemencék kürtői, a konyhai szabad tűzhelyek, majd a spór. Ezek a kémények a XVIII. században már megvoltak a füstös konyhák helyén. „Pendelyüket" vesszőből fonták, majd agyagos sárral mindkét oldalát alaposan betapasztották. A tető síkját ennek folytatásaként eleinte deszkából készült kémény törte át. Ennek tűzveszélyessége folytán már a következő század elején felváltották a módosabb házakban a téglakémények. Ennek terhét viselték a négy falpilléren álló bolthajtások, melyek oly jellegzetessé teszik épületeink képét. Több szép példája ma is látható (csak a Rétalj utcán három). A magasra emelkedő kémény tetejét gyakran bolthajtással fedték, ezek az ún. cilinderkémények. A XIX. századtól már rendeletek is tiltották a paticsos megoldást és igyekeztek elrendelni a már meglévő szabadkémények leboltozását, de a szegényebb házaknál még az 1970-es években is lehetett találni néhányat. Ahogyan azt Varga Gyula pontosan megállapította, a szabadkémények nem a rendeletek, hanem az olcsóbb, egyszerűbb sípkémények megjelenésével szorultak háttérbe. 4 7 Itt kell megjegyeznünk, hogy a sípkémények elterjedésével jelentek meg az udvarokon a füstölők, mivel megszűnt 4 7 VARGA Gy. 1979. 213. 231
