Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe
mennyezetet meszelni, festeni. A stukatóros mennyezet lényegében a századforduló táján jelent meg, s városi hatásra terjedt el. 3 3 Tetőszerkezet A magyar parasztházak építészetében alapjában véve kétféle tetőszerkezetet alkalmaztak: a szelemenes tetőszerkezetet és a szarufás tetőszerkezetet. A szelemenes tetőszerkezetnél a tető súlyát nem az építmény falai, hanem attól egy gyakorlatilag független függőszerkezet hordozta, míg a szarufásnál a tetőt kizárólag a fal támasztotta Az ágasfás-szelemenes szerkezet domináns volt az Alföldön és a peremterületein a XVIII. század derekáig. Elsősorban gyengébb teherbírású falazatok esetében (sár-, sövény-, nádfal) alkalmazták. Más vélemény szerint alkalmazásuk a födém nélküli lakóházak építésével függött össze. 3 4 Aszelemenes szerkezet általánosan a századforduló táján kezdett visszaszorulni, itt azonban jóval korábban, a nád- és sövény falú házak korai eltűnése folytán. (Vagy egykori jelenlétének sajátságos folyománya, vagy inkább csupán az építői lelemény eredménye egy az Árpád és a Piac utcákat összekötő kis utcácskában talált többfunkciós melléképület, mely téglából, tégla tűzfallal épült, a tetőszerkezete viszont nem szarufás, hanem a tűzfalak csúcsai közé fektetett, azokat összekötő vascső mintegy szelemenként tartja a rácsavarozott szarufákat, melyek a két hosszanti falon nyugvó l-l falgerendára támaszkodnak.) A napjainkban is egyik legmeghatározóbb tetőszerkezet a szarufás tetőszerkezet. Ez a szelemenesnél magasabb építészeti tudást és több fát igénylő megoldás. Lényege, hogy a fordított V-alakban összekapcsolt szarufák a tető terhét, tehát az oldalirányú nyomást a falakra vezették át. A szilárdan összeácsolt szarufapárok a födémszerkezet gerendáihoz vagy a keresztgerendákra fektetett közvetítő gerendához rögzültek. A szarufák szétcsúszását a felső harmadukban hozzájuk csapolt vízszintes rövid gerenda, a kakasidő (építészeti szaknyelven: torokgerenda) akadályozta meg, a szarufák oldalirányú eldőlését pedig maga a lécezés. A csüngős szarufás szerkezet, melynél a szarufa alsó vége túlnyúlt a falon úgy állt össze, hogy a szarufa a folyógerendára, a fal tetején végigfutó falgerendára vagy a kötő-, illetve a födémgerendák végére támaszkodott. A szarufákat becsapolással, fészkeléssel rögzítették, és keményfaszögekkel erősítették meg. Ez a technikai megoldás volt a régebbi, s adataink szerint a XIX. század közepéig általános is volt. A másik, újabb változat volt a támasztott szarufás szerkezet, melynél a szarufa alsó 3 3 CSERI M. 1997. 124. 3 4 BARABÁS J.-GILYÉN N. 1987. 72. 219
