Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Vajda Mária: A szőlőművelés szokáshagyományai Almosdon
Úgy tartották, a bor számos betegségre jobb, mint a patikaszer. A régi öregektől hallották, hogy az 1800-as évek közepe táján, a kolerajárvány idején őseik éppen ezért sok forralt bort ittak, csípős csöves paprikával. A kolera leküzdésére szolgált, a hagyomány szerint abból az időből fennmaradt kuruc pálinka receptje is Almosdon. Igaz ennek alapjául nem közvetlenül a bor szolgált, hanem a törkölyből főzött pálinka. Elkészítési módja a következő: Bármilyen nagyságú üveget félig töltünk darált csípős paprikával. Erre ráöntjük a törkölyből főzött pálinkát, úgy, hogy az üveg tele legyen. Naponta, egyszer-kétszer felrázzuk és langyos, meleg helyen tartjuk, hogy jól megérjen. Használat előtt fel kell rázni, és reggelenként egy-egy kis pohárral meginni. Minél tovább érik az üvegben, annál jobb. Meleg mézes bort ittak köhögés ellen. A náthás betegnek kalapkúrát javallottak. E szerint igyon a beteg, náthás ember forralt, meleg bort, mézzel keverve, és addig igya, míg az ágya végére tett kalapból kettőt lát. Dunna alatt jól kiizzadva, meggyógyul. A borból még a beteg állatoknak is jutott. A torokfájós, pípolós tyúkoknak a bor seprűjét adták víz helyett. Ha a kotló nem vállalta el a csirkéket, és azokat csipkedte, elverte magától, akkor az ilyen baromfiba egy borospohár bort öntöttek. Ettől a kotló alaposan elbódult, elaludt. Mire felébredt, elfelejtette idegenkedését, és teljesen megszelídülve, kotyogva hívta a csirkéket. A szőlő és a bor a találós kérdésekben is tovább él. Bár a régi hagyományos életmód felbomlott, a közösségi alkalmak, ahol ezek hajdan gyakran elhangzottak, többnyire megszűntek, de jóízű disznótorok, névnapok, családi, baráti együttlétek során, vagy éppen kutatói faggatózásra még előbújnak az emlékezet bugyraiból, ékes bizonyítékaként az egykori álmosdi emberek nyelvi leleményének, tréfás kedvének, észjárásának. Ki metszette meg a szőlőt legelébb? (A szamár. Tőle látta Nőé apánk, hogy az a tőke, amit megrágott, jobban terem) Dombon ülő Demeternek Kint a lődörgője. Mi az? (Szőlő) Sok a szeme, mégse lát. Mi az? (Szőlő) 187