Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kállai Irén: 1976-2006 - 30 éves a Bihari Honismereti Tábor

mereti bizottságnak és maga is vezet honismereti-helytörténeti szakkört a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban. " 4 Héthy Zoltán nem elégedett meg a szakkörvezetéssel. Nagyot álmodott és ezt az ál­mát meg is valósította. Az ő kezdeményezésére és Makai Mihálynak, az akkori városi­járási úttörőelnöknek a hathatós segítségével 1976-ban indult el az országban talán elő­ször, vagy a legelsők között a honismereti táborok sora. Akkor, 1976-ban Járási Hon­ismereti Úttörőtábor néven került megrendezésre az első tábor. A pajtások Berettyóúj­faluból és a környező településekről érkeztek a berettyóújfalui Arany János Kollégium­ban megrendezett, 10 napos szakmai táborba. A tábor a hagyományos úttörötábori formában (nyakkendő, egyenruha, ébresztő, so­rakozó, reggeli torna, zászlófelvonás, napiparancs, szobatisztasági verseny stb.) műkö­dött, tulajdonképpen keretet adott az igen jelentős és sokoldalú honismereti szakmai munkának. 3 1. kép. Tábor, vigyázz! Sorakozó 1981-ben A tábor első - s ezt követően tíz éven át - szakmai vezetője Héthy Zoltán múzeum­vezető lett, mellette az első években Gáspár Lajosné és Makai Mihály úttörővezetők voltak az ún. mozgalmi vezetők, táborvezetők. 1978-tól Lugosi István tanár úr, a bihar­keresztesi diákotthon igazgatója vette át a táborvezetői tisztet és gyakorolta egészen 1992-ig. A szakmai irányítást 1986-tól, 3 éven át Zsúpos Zoltán néprajzkutató, a Bihari Múzeum akkori vezetője vette át. O már korábban bekapcsolódott a tábor életébe, Héthy Zoltán idejében már csoportokat vezetett. 1989-ben ismét új ember, Császi Irén került a Bihari Múzeum élére, s ekkortól ő vette át újabb 3 évre a tábor szakmai vezetői tisztét. Mellette csoportvezetőként dolgozott 1990-91-ben Kállai Irén, jelen sorok írója, aki 1992-től került a múzeum élére, s ezzel „megörökölte" a táborvezetői posztot is. A tá­bort 13 évig szervezete, irányította, majd a 2004-es táborzárón adta át a stafétabotot a 4 HÉTHY Zoltán: Jelentés a Bihari Múzeum 1974-1975. évi működéséről. In: Bihari Múzeum Évkönyve I. 367. 5 Az úttörötábori forma, keret a 80-as évek közepére egyre inkább átalakult, lassan megszűnt, csakúgy, mint a hozzá tartozó anyagi támogatás. 212

Next

/
Oldalképek
Tartalom