Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)
MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban
és Sajó Mária (1905-1984), aki 1923-ban feleségül ment a gáborjáni Varga Gyulához (1899-1974). Varga Gyula 1923-ban Kismarjába költözött, így a Sajó portát ismét felezni kellett. Az ősi ház Sajó Sándornak maradt, s a telek nyugati felén Varga Gyula egy teljesen új portát épített fel. Ezt a telekrészt 1960-ban a Bocskai Termelőszövetkezet vette meg, akitől a közelmúltban a kismarjai önkormányzat tulajdonába került. Az ősi portán álló öreg házat 1994-ben Dr. Varga Gyula örökölte, aki 1924-ben maga is ebben a házban született. A házat tőle a helyi önkormányzat 2000. június 30-án megvásárolta és felújította. A jelenlegi, az 1840-es években épült házat egy régebbi, kisebb, talán a 18. század második felében készült ház alapjaira építették. Eredetileg a ház falai döngölt agyagból készültek, melyet a többszöri felújítás során itt-ott téglával kiegészítettek. Az eredeti ház még nádtetős volt, de már a jelenlegi klasszicista stílusú épület, a ma is meglévő ácsszerkezettel cseréptetőt kapott. Ekkor épült a boltozott kémény is, de a konyhában az első világháború előtt még nyílt tüzelőberendezés, majd egészen az 1950-es évekig beépített vályog tűzhely volt. A jelenlegi kemence 1940 körül épült. A ház eredeti beosztása két szoba, konyha, kamara, pince volt. A nagyszobát az 1950-es években fűtési takarékosság miatt választották el." A külsejében klasszicista kiképzésű, téglatornácos ház lakórészének leírása szinte teljes, de hangot kell adnunk néhány apró észrevételnek. A felsőszoba kettéválasztásakor nem csupán egy falbetét megépítése történt, hanem a helyiség eredeti gerendás mennyezetét stukatóros födémre váltották. A négy lakóhelyiségen kívül a házhoz tartozik még egyvégtében - egy nagy magtárhelyiség, melyből egy kisebb kamra és a padlásfeljáró nyílik, valamint a ház végében a téglával kiboltozott pincelejárat. Sajnálatos módon a ház végénél a jelenlegi porta is véget ér, ugyanis a többi részét a szomszédos - ugyancsak az önkormányzat tulajdonában álló - napközi otthonhoz csatolták át. így nincs lehetőség a teljes gazdaporta rekonstrukciójára, mely megvalósulásával Kismarja tájháza valóban egyedülálló lenne Biharban a nagygazda-életmód bemutatásában. Berendezését, kiállítását tekintve azonban már inkább falumúzeumnak tekinthetjük, mint tájháznak, hiszen a nagyszoba - az 1940-50-es évek világát idézve - és a konyha egészen egységes enteriőrje mellett a kis „csonkaszobában" a falu történetének néhány dokumentuma, illetve nagy szülötteinek emlékkiállítása látható, a hátsószobában pedig egy nagy, működtethető szövőszék mellett néhány reprezentatív bútordarab, illetve helyi képzőművészeti alkotások kerültek elhelyezésre. A magtárban egykori munkaeszközök, szerszámok, háztartási kellékek sorjáznak a lehetőségek szerint elhelyezve, be kell vallanunk, ezek közül többnek a hiányzó gazdasági épületekben volna a helyük. Kismarján több lehetőség is kínálkozik még tárgy gyűjtésre, az adakozókedv szinte töretlen, talán szorgalmazni kellene a porta teljes újjáépítését, valódi egységének rekonstruálását. Ê 204