Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: A szalacsi asszony

demizsont. De hogy ü milyen hamar visszament...! Úgy mondta, ű nem emelte... Mintha nem is vitt vóna semmit! A demizson fiilit fogta, az biztos. Mikor visszaért, mondta neki: »Na, nem láttál semmit fiam? Pedig ott vótak veled...!« Vöt olyan, hogy rejtezett. Akkor olyan vót, mint aki nem él. Feküdt, mint aki tiszta halott. De úgy mondták, hogy a lélek benne van... Vót, hogy három-négy nap múlva tért magáho 7 Hogy olyankor hun lehetett...? Mer' neki ezt kelletett... Mer' ü eztet úgy kapta Isteniül! Elmondták a szülők, hogy szípen beszélgettek. Nézte az órát: »Na, beszélgessetek! Én mostmán lefekszek...« Tudta, hogy most mán neki le kell feküdni. Ott feküdt, meg se moccant. Ahogy lefeküdt, betakarózott, az úgy vót. Nem moccant meg se. De csak a teste vót otthon! Hogy a lelke akkor merre járt, azt csak ü tudja! Ez a tudás vele született. Úgyhogy nagyon nagy tudományú vót! Az orvosok szerint is el vót ismerve. És rá is vótak készülve az orvosok, hogyha ez meghal, ezt fel fogják bontani! Nem szabad addig eltemetni. Tudta is... Mikor pár napra elrejtőzött újra, hát a család azt hitte, mán meghótt. És akkor felbontották és kivették a szivit. És mikor szakították kétfelé, akkor mondta: »Na, mocskok...— így felelt a halott. - Erre pályáztatok! Elevenen öltetek meg!« - mondta a halott. Akkor oszt lehunyta a szemit. Mikor a szívit vágták kétfelé... Hát kedves, ez minkvelünk tört int meg... " A magyar népi hitvilág számos olyan alakot ismer, akiket képességeik alapján tudósnak, tudományosnak neveztek. A néprajztudomány összefoglalóan a „természetfeletti képességű emberek - tudósok és közvetítők" megnevezéssel illeti őket.

1 Ide sorolják a jóst, a javast, a veszettorvost, a halottlátót, a boszorkányt, a garabonciást és a táltost is. (Egyes vidékeken e körbe tartozott a bába is, mert bizonyos területeken bába = boszorkány azonosulás zajlott le a népi hitvilágban.)

2 A fentiek mellett általánosan használt tudósember, tudósasszony elnevezéssel különösen azokat illették, akik gyógyítottak, vagy más módon segítettek a hozzájuk fordulókon. Ugyanis ezek a személyek általában néven nevezett, valóságos, létező emberek voltak - nem pusztán névtelen hiedelemalakok -, akiket a környezetük nagyon is számon tartott. Egyesek közülük tevékenységükkel - s még inkább az alakjuk köré fonódó hiedelemtörténetek révén messze földön híressé váltak, hírnévre tettek szert. A néprajztudomány számára ők azért különösen fontosak, mert a megfigyelések alapján azokon a területeken, ahol ilyen emberek élnek és tevékenykednek, a népi hitvilág is elevenebb. Jóval több adatot, mozzanatot, eseményt megőriz a személyükhöz kapcsolva, mint csak úgy általában. S természetesen emlékezetük - és az alakjukhoz kapcsolt történetek - is jóval hosszabb ideig fennmaradnak az ilyen környékeken. A szalacsi asszonyról mint halottlátóról tudtak még a múlt század 60-as, 70-es éveiben is (mint láttuk, halálának időpontját egészen pontosan tudjuk: 1899!). S nem is csak Biharban, hiszen az egyik adat Szatmárból, a másik a Hajdúságból való.

3 Ugyanakkor azonnal felmerülhet, hogy a Bagamérban gyűjtött történetben szó se esik halottlátói képességekről - pedig minden más forrás szerint e tulajdonsága alapján 1 Magyar néprajz V!l. 579-618. 2 DÖMÖTÖR 1981. 126. 3 BARNA 1979. 57.; CSISZÁR 1984. 109. 107