Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Cs. Szabó István: Adatok a zsákai juhtartásról

vegyesen. A tetőszerkezetet egy ágasfa tartja. A bejárattól balra verőcével és drankával leválasztott takarmánytároló hely van (1990 kora tavasz szemes tengeri volt). A bejárattal szemben drankával van a juhok tartózkodási helye leválasztva, a drankának támaszkodik „arccal" a kijáratnak egy etetőrács. A LEGELŐ ÉPÜLETEI (1989 NYÁRI ÁLLAPOT) A legelőt a vízügyi igazgatóságtól bérli Sáfián Imre és társai. A Berettyópart, hullámtér és gátoldal tartozik a területhez. A seggenülő szín és a „kis szín" a Berettyógát mentett oldalán épült fel a zsákai határnak Bakonszeg felé eső oldalán, Bakonszegtől 4 km-re, Zsákától szintén 4 km-re. A határrész neve egy elpusztult faluról Aka. Sáfián Imre minden este hazamegy a „házhoz" a „szállásról" és korán reggel megy ki kerékpárral. Először 1990-ben lopták meg amikor is „2 bárányt és egy birkát vittek el". Egyébként esténként lakattal zárja az ajtókat. A zsáka-bakonszegi földút e helytől K-re húzódik, de az év nagyobbik részében járhatatlan. Egy kis kerülővel a Zsákáról, Bakonszegre igyekvők a szín előtt húzódó „part tetejét" (Berettyó védőtöltés) használják száraz időben. A juhásznak így napjában többször is akad beszélgetőtársa, akik - hozzák - viszik a híreket. A színtől pár lépésre torkollik a Berettyóba a Zsáka-Darvas-Bogárzó belvízlevezető csatorna. Amíg ennek „friss a vize" ebből itat a juhász. Amikor, a sok műtrágyától, egyebektől „elfertőződik", meg leapad, sőt kiszárad a csatorna vize, a Berettyóra hajt itatni, „mert ennek mindig friss a vize". A terelésben és őrzésben hűséges és nagy becsben lévő társai két puli, a „Divat" és „Bogár" (1. kép). A nagyszín, vagy seggenűlő szín (1. rajz, 4. kép) egyik bejárata K-re, másik D-re néz, az építmény a Berettyó gátjával nagyjából párhuzamos. A mellette lévő kesebbik szín, vagy fogadtató bejárata (5. kép) Ny-ra van nyitva. A bejárattól jobbra elrekesztett részben „pihenő, szerszámos", jobb oldalt hátul a sarokban drankával rekesztett tulajdonképpeni „fogadtató" van A fogantató-ban szokta tartani a kosokat, ha nem járnak a nyájjal, a fias, vagy beteg elkülönítendő juhokat és főleg az első ellős toklyó anyákat kell fogadtatóban tartani, hogy „szokja a fiát" (Ez vonatkozik a bentiekre is). A mostani „folytonos" elletés mellett is nagy szükség van a fogadtatóra, mert ha megellik is a „füvön" az anya, egy-két napig, míg a bárány meg nem erősödik, elrekesztve tartja őket. Régebben a legelőkön épített seggenülő színeket - főleg ha teleltek is benne a juhok és megteltek trágyával - kiverés előtt széjjelbontották, és arrébb tették újabb helyre. A trágyával, „ganéval" majd lett „valami", legtöbbször aratás után kihordták a tarlóra. A Sáfíán-féle több éven át a Berettyó partján felépített színekből, talicskával hordták ki a ganét. Éles ásóval 40x40 cm-es darabokat kivágtak a trágyából, illetve ilyen darabokra kikockázták, és villával emelték ki. A kb. 8-10 cm vastag kockákat még könnyen kilehetett villával emelni. Az 1950-es években még szinte minden zsákai lakos megszárította ezeket a kockákat úgy, hogy kihordás után a szín körül élire állították. Amikor 34