Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)
RÉGÉSZET, ÓKORTUDOMÁNY — ARCHAEOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - M. Nepper Ibolya: Sárrétudvari és környéke a XIII. századig
noknak. 2 8 (1. kép.) A rézkor végén — időszámításunk előtt 2000 körül — keletről a Kárpát-medencébe benyomuló pásztornép törzsei északon és nyugaton a Tisza vonaláig, délen az Al-Dunáig leigázták az itt lakó rézkori, ugyancsak állattartó népességet. Jellegzetes temetkezési helyeik azóta hozzátartoznak a táj arculatához. A Sárrétudvari határában emelkedő halmok közül biztosan kurgán az 1910-ben feltárt Balázshalom, az 1986 óta feltárás alatt lévő örhalom, formája alapján még nagy valószínűséggel ide sorolható a Tikicsér halom. Az Ökrös halom és a részben már bolygatott Ferendek halom idetartoizása bizonytalan. A Balázshalom nevét csaknem nyolc évtizede ismeri a régészeti kutatás. ZOLTAI Lajos, a debreceni Városi Múzeum (1920-tól Déri Múzeum) régésze a múlt századvég és a XX. század elejének azon neves kutatóinak sorába tartozott, aki példamutató alapossággal figyelte meg, s rögzítette a feltárás minden mozzanatát a tárgyak előkerülési körülményeitől kezdve. „Décsey Sándor bíróságot viselt gazda 1910 elején . . . arról értesített, hogy megint hordják a Balázshalom földjét; megint sok emberi csontot leltek ott. Jó lesz tehát, ha múzeumunk részéről valaki szemmel kíséri a halom elhordását. Másnap Udvariban termettem. De nagy esőzés és tengeri vetése miatt az elöljáróság éppen akkor félbehagyatta és őszre halasztotta a község főutcájának a halomból közmunkával folytatott feltöltését. A községi bíró előadása szerint csupán 1910 tavaszán háromezernél több szekér földet szállítottak be a faluba ebből a hatalmas halomból, melynek kimenetelemkor már csak középső része volt meg 180—200 kb. méter terjedelemben. Mire az elöljáróság megtudta, a község lakosai lassanként ezt a földtömeget is elhordották, úgy, hogy mikor okt. 13-án Eötvös Károly főjegyző biztatására ismét Udvariba mentem, a 7—8 mtr. magas, hatalmas halomnak már csak a helyét találtam. Még be sem gyepesedett 60 méter átmérőjű kerülete világosan kivehető volt. Velem volt Simon István debreczeni tanító is, ... a hét legutolsó napján fogtam a Balázs-halom helyének felkutatásához. A kör közepén 6 m. hosszú, 3 m. széles árkot ásattam, ötven cm. mélyen . . . színes, csíkos lenyomatok mutatkoztak, . . . Simon István debreczeni és Báthori Gábor udvarii tanítók a tanúim, hogy pontosan keletnyugoti irányban leterített tarka pokróchoz hasonló színes agyagfelület tárult elénk, amelynek hossza 3.10, szélessége 2.60 m. volt. E szőnyegszerű síkon 30—40 cm. széles fehér, fekete és rozsdaveres sávok húzódtak keresztül; a keletfelőli szélen pedig keskeny vörös és barna csíkok látszottak. Egyetlenegy helyen, a tér északnyugoti negyedében pár tenyérnyi helyen szenesedés nyomait vettem észre, amelyek kisebb fadarabok elégetéséből származhattak. Ellenben a színes lenyomat többi része, imént megnevezett tanúimban is azt a föltevést ébresztette, hogy a tarka csíkokat valószínűleg a hullát takaró szőnyeg okozta. Gyapotba göngyölve néhány felvágott agyagrögöt hazahoztam. Szakértők górcsövi és vegyi vizsgálatai nagyobb világosságot deríthetnek e kérdéses leletre. 28 ZOLTAI Lajos: Jelentések halmok megásatásáról VI. A sárrétudvari Balázshalom. In: Jelentés Debrecen sz. kir. város múzeuma 1910. évi működéséről és állapotáról. 43—48. — KALICZ, Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. Archeologica Hungarica Series Nova XLV. (Budapest, 1968) 20. — ECSEDY, István: The People of the Pit-Grave Kurgans in Eastern Hungary Fontes Archaeologica Hungáriáé (Budapest, 1979) 15—16. 17
