Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

jegyzőkönyvekből. Azt hiszem nem túlzás tehát, ha 1731—1733 között kb. 340—350 családdal számolunk a faluban. Sajnos, a családok összetételéhez a jegyzőkönyvek nem adnak biztos támpontot. A törvénykezések során ritkán kerül szóba a család, a gyerekek. így ebben az esetben is csak a szokásos szorzószám alkalmazásával számíthatjuk ki a lélekszámot. Régi hagyomány, hogy öttel szorozzák meg a családfők számát, hogy a lélekszámot megkaphassák. tJjabban főként Kováts Zoltán ennél nagyobb szorzószámot javasol. Magam arra az eredményre jutottam, hogy Kismarja esetében megközelítően helyes eredményt értünk el az ötös szorzószámmal. Az önálló család ugyanis két fővel kezdődik, s csak igen rövid ideig tart, míg a maximális gyerekszám együtt van, azután mindinkább a magánosság felé tendál a család. Vannak ugyan mindig, akik „egy kenyérre állnak", de legalább annyian szétválnak, „külön kenyírre szakadnak". Beszámítva a gyerekhalandóságot, csak igen ritkán érheti el a család a 10—12 főt, de annál gyakoribbak a csonka, 2—3 fős családok. Ennek kiszámításához némi támpontot a jegyzőkönyvek is adnak. A tanúvallomást tevők közül 143 házaspárnak a nevét és életkorát ismerjük. Közülük 17 pár 20—30 év közötti. A XVIII. század első felében az anyakönyvek tanúsága szerint falunkban a nők átlagban 20, a férfiak 25 éves korban kötöttek házasságot. Ennél a korosztálynál tehát maximum 2—3 gyerekkel számolhatunk, így — mivel szüleik még rendszerint aktívak — nem igen érik el az 5 fős átlagot. Ez a csoport tehát összesen 70— 90 főt jelent. 66 pár 30—40 év közötti. Ez lehet az a korosztály, amikor a családok legteljesebbek lehettek. Ha átlagban 8 élő gyereket számolunk (ami túlzás!), a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt az ő esetükben jön ki a 10—12 fős családátlag, ami összesen 700—800 lelket ad ki. A 40—50 közötti családok száma 41. Ebben az időszakban már erőteljesen csökken a családtagok száma. Az öregszülők elhalnak, a gyerekek kirajzanak. Így ismét nem számolhatunk többel, mint 4—5 fő családonként, ami összesen 160—200 főt jelent. 19 házaspár felül volt az 50. éven. Gondolom, az ő csoportjuk már nem lehet több 40 főnél. Az idézett 143 család összes lélekszáma e számítás szerint 1000—1100 fő, ami családonként 7—8 fős átlagot ad. De ne feledjük, a bizonyosan házasságban élők mellett 173 név magánosan szerepel. Ezek egy része bizonyára családos ember, más részük családtag. Bizonyos azonban, hogy sok köztük a valóban magános, vagy csonka család, amelyikben még, vagy már nincs gyerek. Azt hiszem, nagyon optimálisan számolunk tehát, ha a 173 főt kettővel szorozzuk, így 350 lélekkel számolunk. Ha ezt hozzáadjuk a családosok számához, 1350—1500 körüli lelket kapunk, így 4,2—4,7-es családátlag jön ki. Az ötös szorzószám tehát eszerint a számítás szerint se tekinthető alacsonynak. (Az anyakönyvek szerinti becsléshez 1. idézett munkám 55. 1.) A jegyzőkönyvek személynév anyaga a népességszám becslésen túl alkalmas mindazokra a vizsgálatokra, melyeket eddig főleg a statisztikai jellegű források alapján végeztek el. Megállapítható pl., hogy a vizsgált névanyag 100%-ban magyar, tehát ide a XVIII. század első felében román betelepítés nem történt, mint a közeli bihari falukba (Pocsaj, Bedő, 169