Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: Sárrétudvari a török hódoltság kezdetétől a jobbágy-felszabadításig

Ettől függetlenül a tiszttartó — nyilván erkölcsi megfontolásokból is — mégiscsak intézkedett a mai kor számára apróságoknak tetsző ügyek­ben. 1803-ban az uradalmi tiszt megparancsolta az uraság csapiárjának, Dán Istvánnak, hogy a kocsmában „senkinek a hegedűt... meghúzni ne engedjeDe Görbe Mihály ennek ellenére a vonót mégis meghúzta, mire Dan István a hegedűt összetörte. A kárt Görbe István magának tulajdo­nítsa, szólt a végzés. 16 6 Az úriszéki határozatok végrehajtásáról — például örökösödési ügyekben — az ügyvédek jelentést voltak kötelesek az úriszékhez be­nyújtani. 16 7 Az udvarbíró kötelessége volt ellenőrizni az egyes jobbágy falvak számadásait is. 1816-ban például új udvarbíró állt be hivatalába, aki fe­lülvizsgálta a három sárréti falu Rábé, Báránd és Udvari számadását. Ezek a jelentés szerint nagyon hiányosak voltak. Bárándon azt mondták, hogy a néhai udvarbíró megnézegette ugyan a számadásokat, de hibát nem talált benne. Erről a vizsgálatról azonban jegyzőkönyvet nem vett fel. Udvariban talált ugyan az új udvarbíró számadásokat, illetve revíziós jegyzőkönyveket, de itt a bírák semmit sem tettek a hibák kijavítására. Ezért szigorú számadásra szólította fel őket, illetve a hibák kijavítására. Erre írásbeli utasítást is kaptak. 16 8 166 HBML. V. 668. a. 1. Sedr. prot. 167 HBML. V. 668. a. 1. Sedr. prot. 1803. jún. 12. 47. p. Érdekes és néprajzi szem­pontból értékelhető adat: A vármegye 1769-ben tilalmazta az éjszakai kóbor­lást. Ezért „Helységünkben is a szokott Húshagyó Kedden levő régi, bolondok módgyára való Farsangok meg vagyon egy néhány esztendőtől tiltva". Néhá­nyan ezt megszegték, ezért 12 pálcát kaptak. HBML. V. 668. a. 1. Sedr. prot. 1. 168 HBML. V. 668. a. 1. 1811. febr. 7. 50. p. Ügyvédi örökvallási jelentés az úriszék határozatának végrehajtásáról. 169 HBML. V. 668. a. 1. febr. 24. 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom