Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

IRODALOMTÖRTÉNET — LITERATURGESCHICHTE - Bakó Endre: Kollányi Boldizsár arcképéhez

Legtöbb versében őszintén, hitelesen, esendően írja le a tisztek és bakák halálfélelmét, űzöttségét, s azt sem rejti véka alá, hogy a halál tudatának közelsége feltámasztja az emberben az állatot, az ölj, mert megölnek pánikját. A katona számára nincs perspektíva, időszemléletében csak mült van és jelen, a jövőre nem gondolhat. A múltból az asszony, a család vágyképe maradt, elérzékenyülve gondol rájuk (A fiaim, Könnyek a harctéren). Hősök nincsenek, a félelem vadítja meg az embereket, mint azt Roham című versében írja, amelynek lírai hőse a győzelem mámorában bevallja: „Nincsen csak egy vágyam: ölni, ölni, ölni." Nem csoda, ha az örökös kétségbeesés fatalistává, cinikussá teszi a katonát, aki nagyjátéknak tekinti a háborút, ahol a tét az élete. (Fatalismus, A nagyjáték, Predestináció) Az állandó megpróbáltatásokat idegekkel csak úgy lehet bírni, ha az ember ideológiát kerít a helyzet köré, szükségszerűnek tünteti fel szerepét. „Tudjátok,

1 mi történt: a házunka törtek." (Beszéd a csata napján) „Nem is mi vágyódtunk idegen országra." (A mögöttes részekben) Föltámad benne a szövetségi hűség : „Ferenc Jóska úgy akarja / Vigyázzunk a magyar fajra." (Doberdói harcosok dala) A költő, akit a magyar szociológia egyik megteremtőjeként tartanak számon, most nem hajlandó a dolgok mélyére nézni, a hivatalos háborús ideológia és jelszavak szintjén gondolkodik, valami ködös turáni „újvilágot" ígér (Szűz Mária hívása), amelyet a német fegyverbarátság hoz meg: „Hadd jöjjön csak lassan a germán szárnyon / Közelebb, közelebb a turáni álom." (Róma jóéjcakát) Nem lehet mentség a ködös gondolatra az sem, hogy Kosztolányi, Juhász Gyula és mások is így gondolkodtak a jövő felől. Nemcsak ideológiát, de filozófiát is megpróbált a háború köré kerekíteni. Legutóbb említett versében a régi és az új világ nagy csatájának ábrázolja az ősi kataklizmát. A baka kérdez című verssorozat első kérdése az, miért van háború? A hadnagy így válaszol rá:„Látod fiam, úgy-e, sok a fa erdőbe, / Sok a magja: — de mi lenne: ha mind felnőne?" A Latolgatásokban azt a gondolatot önti versformába, hogy „Ölni szent kötelesség !" Később : „Természetünkben : Vak erő minden." Ám nem mindig ilyen magabízó. Az elvieskedő, latolgató, a miértekre választ kereső és a hősi helytállásra buzdító versekkel egy időben, nyilvánvalóan a napi harci eseményektől nem függetlenül Kollányi más hangokat is megszólaltat. Szatirikusán ábrázolja azokat a főtiszteket, akik egy-egy órára elegáns autókon megjelennek a fronton, dicsérnek, vállatveregetnek, de már mennek is vissza, hogy otthon eldicsekedjenek vele, milyen veszélyes helyekenjártak. (Szarkák a lövészárokban) A hónapokig tartó töredelmeket, az életveszélyt önként vállaló katonákat méltán gerjesztette haragra a lógósok, a felmentésüket kiügyeskedők gyáva hada. Egy meglehetősen zavaros, művészileg értéktelen, túlírt rapszódiában az egykor istenített barátba, Ady Endrébe is fullánkot szúr ! (Néró) Nem lehet ugyanis kétséges, Adyra utal az a bizonyos Gém az Olymp alján, aki bedől egy sereg csacska csókának, a hazátlan piaci csalfa népnek, amely hízelegve hódoló lármát csap körülötte. Éppen vezérre, királyra volna szükségük a madaraknak, a Gémnek tetszik is a dolog, de csak addig, amíg a veszélyről nem értesül: — Igen, király én, uri fajta, Finomult legény vagyok én. De, hogy mondod, Olymposz bajba? Jaj-jaj, nekünk szép betegeknek: Karmunk és torkunk elkopott! Szólt, szállt s a hivő, szent seregnek — Akkor is, most is —Csak hulló, bő áldást hagyott. 290