Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

IRODALOMTÖRTÉNET — LITERATURGESCHICHTE - Bakó Endre: Nadányi Zoltán szigligeti levelei

Bakó Endre Nadányi Zoltán szigligeti levelei „Az 1944-es esztendő nagyon kifárasztott, valóságos letargiába estem akkoriban és nagyon nehezen ocsúdtam belőle ... Én magam itt ragadtam Pesten, itt ért a felszabadulás és utána nagyon jól találtam itt magamat. Pest megye levéltárába vagyok beosztva hivatalilag" — Egy el nem küldött levelében Nadányi Zoltán írta e sorokat. A levél hangneme bizakodó, és bizakodó volt a költő tetteiben is, ami elsősorban új verseket jelent. Nadányi már az első szabad sajtótermékben, a Zilahy Lajos szerkesztette Szabadságban megszólalt, később sorjáztak versei a Magyar Nemzetben, az Irodalom és Tudományban, az Űj Időkben egészen 1949-ig. Abban az évben már alig jelent meg valami tőle, aztán 1950-ben, 1951-ben semmi, 1952-ben két vers, a következő két évben megint semmi. 1955-ben tért vissza az irodalomba, akkor került rokonszenves egyénisége és költészete ismét az érdeklődés reflektorfényébe, amikor már viaskodott a halállal, búcsúzott az élettől. A kényszerű megtorpanás, a pálya szélére szorulás nem a Nadányi hibája volt, hanem a kor bűne. Nadányi Zoltán, a híres bihari dzsentri-család sarja vállalta az új rendet, hitt egy jobb világban. Költőként és újságíróként szolgálta a kibontakozást. Az alkalmi, reklámízű költészethez azonban nem volt affinitása, biztos ízlése, minőségigénye távol tartotta az efféle megalkuvástól. Amikor győzött a merev, kirekesztő, a mű esztétikai értékeit lebecsülő és a politikai agitációt kizárólagos szemponttá avató irodalomszemlélet, Nadányiba is belefojtották a szót. Örülhetett, hogy a műfordítás révén maradt kapcsolódási pontja az irodalomhoz. Pedig 1949-ben nyugdíjba ment a Pest megyei Levéltárból, így aztán lehetősége adódott volna arra, amire addig nem nyílott módja: csak az irodalomnak élni! 1953 végén hozzálátott egy verses színmű komponálásához, vele egyidőben műfordítói munkát végzett és fárasztó kontroli-szerkesztésekkel bajlódott. Mivel az Aranykéz utca 3. szám alatti lakásban élt Gertrúd leánya (a Félálomban című regény írója) férjével, Kovacsóczy Istvánnal és Katalinnal, Nadányi Zoltán nem tudott otthon dolgozni. Az Irodalmi Alaptól alkotóházi beutalót kért és kapott. Előbb Visegrádra ment, de ott valószínűleg nem feleltek meg a körülmények az alkotó munkához, így hamarosan átköltözött Szigligetre. Ez 1954. január első napjaiban történt, s egészen áprilisig dolgozott ott. Feleségének három-négy naponta levélben üzent. Ezek a levelek néha csak az író ügyes-bajos dolgait, szűkös anyagi lehetőségeit, filléres gondjait örökítik meg, máskor kiválóan érzékeltetik a kor atmoszféráját, irodalomfelfogását, a költő nézőpontját, humorát, iróniáját. A levelek többsége írói kvalitásokat hordoz, közzétételüket ez indokolja. Mutatják, hogy kétségek és remények közepette alkotta meg színművét, melyet 1954-ben mutatott be a Magyar Rádió, 1958-ban pedig a Déryné Színház. A színmű Tamássy Zdenkó megzenésítésében a Népszínház jóvoltából az 1980/81-es évadban ismét közönség elé került. 271