Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
művelődésben bekövetkezett fejlődés, ami többek között az egészségügy egyre fokozódó megszervezésében, a gyógyászatban az orvos és a gyógyszerész szerepének átalakulásában és megnövekedésében mutatkozott meg, a vasfű majd teljes elfeledéséhez vezetett. Ez az elfeledés természetesen a hagyományra is vonatkozott. Bosnyák Sándor Kistelken például úgy gyűjtötte vasfű-történetét, hogy a zárnyitó fű nevét, vasfű, ki se ejtették. 12 7 Hasonlóan járt Kakas Zoltán is Felső-Háromszéken. Adatközlői a vasfüvet nem ismerték, ott „nagyerejűfűről" beszéltek. 12 8 A Sárréten is mindjobban kibontakozó tőkés gazdálkodás, és a vele járó polgáriasodás (amelynek bennünket érdeklő vetületei a korszerű közigazgatás megszervezése, a közbiztonság fokozása, a közlekedés és vele kapcsolatosan a kereskedelem fejlődése voltak) nemcsak a vasfűnek, mint gyógynövénynek és mint fűszernövénynek csökkentette a jelentőségét, hanem felszámolta, elfeledtette a hozzáfűződő hiedelmeket, hagyományokat is. Az általános háttérbeszorulás, feledés mellett egyetlen motívum él a régihez viszonyítva hasonló színvonalon; a vasfű varázsszer volta, kapcsolatban a letűnt betyárvilággal. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert szinte teljesen feledésbe merült a árréten a táltos alakja, azé a népmesei hősé, aki a néphit szerint természetfeletti erővel rendelkezik, mint ilyen eszközül, mintegy kellékként használta a vasfüvet is. A Szűcs Sándor által oly sokszor és oly sokoldalúan bemutatott sárréti táltosok nemcsak a valóságból, hanem a néphitből is eltűntek. 129 Jellemző és a vasfű-hiedelmek jelentőségének csökkenését látom abban is, hogy újabban felbukkant az a variáns is, hogy a vasfüvet az ördög teremtette. Aki megszerzi, azzal az ördög rendelkezik. Ezt az adatot különben éppen Berettyóújfaluból gyűjtötte Sándor Mihályné. 13 0 A vasfűhöz kapcsolódó sárréti néphit erőteljes regresszióját mutatja az a mozzanat is, hogy ma, amikor a zárnyitó vasfű mondája még él és meglehetős széles körben ismert, birtokosa már nem tartozik bele a tudománnyal bíró, a tudós, a rendkívüli, a természetfeletti erővel rendelkező népi hősök körébe. Hanem a szűkkörű hétköznapiság keretei közé szorulva a tekergők, a mihasznák, a betyárok, a csalók, szélhámosok színvonalára süllyedt. Egyik adatközlőm erre a folyamatra vonatkozóan igen érdekesen nyilatkozott. Azt mondta, hogy ,,az a betyárílet is olyan vót, amilyen, nem tuggya aszt senki, nohát e van evve a vasfüve is. Ha bevágta vagy fűszte is a markába, hát benne vót, oszt úgy ílt vele, de inkább a vót a akkó is, hogy írtak errű, oszt óvasták szíltibe-hosszába, mer írdekes vót, asztán továbbmonták. A vígin má aszt se tutták, hogy mit beszílnek, csak monták tovább a dógot. A betyárokká mindenki rokonszenvezett, azírt is írtak rúluk annyit még má mostan is, nem hogy rígen. Na, osztán innen van ez a nagy hír errű a vasfűrű. In is óvastam má errű, oszt akár hittem, akár nem, hát úgy vót, amit sokszó mondanak hát a lesz az igaz. Errű a vasfűrű is má anynyit beszíltek a nípek, meg írtak a könyvek, újságok, hogy valóság lött. ín is aszondom má, hogy úgy vót, úgy hát, csak a is szent, hogy ín soha iltemben nem láttam tenyérbe tett vasfüvet, meg avval berhelő atyafit. De mondom, hogy ín is óvastam, de ne gondója ám, hogy valami irka-firkába, nem, nem bizony, ha127 Varga Gyula: A sárréti gazdálkodás. Takács Lajos, Orosz István, Szabó Ferenc és Bellon Tibor korreferátumával. Dankó Imre (szerk.) : A Sárrét hagyományos életmódja. A „Sárréti Napok 1974" keretében, május 21-én, Püspökladányban tartott Néprajzi Tudományos ülésszak anyaga. A Ladányi Híradó különszáma. (Püspökladány, 1974) 46—78. — Vö.: Csorba Csaba: A régi Sárrét világa. (Bibliográfia) (Békéscsaba, 1974) 128 Bosnyák Sándor: Kisteleki mondák. Folklór Archívum 1. (1973) 86. 129 Kakas Zoltán: A „nagyerejű-fű" a Felső-háromszéki néphitben. Folklór Archívum 1. (1973) 91—97. 130 Szűcs Sándor: Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten. Ethnographia XLVI. (1935) 39—48.; Nagysárréti babonák és mendemondák az elásott kincsről. Uo. XLVII. (1936) 299—304.; Időért viaskodó táltosok. Uo. LXII. (1951) 403—409. 249
