Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban

kább, oszt a tíl a hideg vót, a nyár meg meleg, sok vót a vihar, az áradás, a jó is vót, de inkább rossz, a sok víztű a sok-sok szúnyog meg minden. Az állat meg vad vót, ismerni köllött a termíszetít, lehet mondani hogy az akarattyát, mer bizony a döntő vót. Ha megvadút oszt megindút a gulya, hát nízhetött utánna a pásztor, ha nem vót kípessige megtíríteni, de hát gondójon csak a bikákra, azok osztán igazán veszélyesek vótak, oszt ott vót még akkó a sok kártékonyság is, a farkas például, meg róka, de hát a vidra is sok kárt csinát, oszt ott vótak a veszett állatok, mer a kutyák terjesztettík tán vagy hogy, de az a helyzet, hogy mindenfíle állat megveszhetött oszt a vót csak a nagy veszedelem, aszt ember majd má nem is írti. Mán én se, mer ami igaz az igaz, biz má én se íltem, apámtú meg még öregebbektű hallottam, nagyapámtú, meg a bátyámtú is, már úgy írtöm, hogy nagybátyámtú, a meg ippen pásztor vót. No, szóval ez a vasfű úgy gyün ide, hogy ez is tudományt adott annak aki főtanáta. Ha más tudományt nem, hát aszt, hogy hogyan is köll hasznáni, aszt biztosan. — De hogyan találta meg a vasfüvet, aki kereste, aztán végül is hogy használta? — Nemigen tudom in eszt, de tán valónak gondolom, de a meg körülminyes lett vóna előkotorászni onnan-ahunnan, amikó éppen kellett. Na meg hát szárahatott is a, oszt akkó meg tört, hát e miatt is hihetetlen ez az egísz. Mer a, hogy mongyák, mongyák, még semmi, attú még a lehet máskint is. — A csökmei sárkányhúzásról tetszett-e hallani? — Hallottam hát, de aszondom az igazgató úrnak, hogy jó hogy nékem célzott véle, oszt itt Furtán, nem pedig Csökmőn, mer bizony csak futnia kellene, ha elvinné egyáltalán szárazon. Hát lássa az is egy nagy csúfság, hazugság, az egísz csak arra jó, hogy a csökmeijeket törje tüle a nyavalya. Hát nagy gazember vót az a Csuba a bisztos, de csak kitolás vót az egísz, akárhogy is nízzük, csalás oszt kész, akkó amikó esett se vót írdemes véle foglalkozni, máma meg má ippensíggel a, hanni a fenébe. Csak aszt mutattya, hogy milyen buta is vót a níp, hogy lehetett a falhó állítani, hát aszt nehíz elviselni még máma is belüle. — Pedig itt Furtán is élt egy furfangos ember, aki meg a székelyudvarhelyieket szedte rá, méghozzá a vasfűvel, nem hallott róla valamit bátyám, nem tudná megmondani a nevét? — Nemigen írtöm, hogy mirű is van szó, mer hát furfangos ember, hát a van, meg vót elíg itt is meg másutt is, de hát hogy, hogy is tetszett mondani, hogy hun vót vagy mi vót víle? — Székely udvarhely en, Erdélyben, úgy 1885—1886-ban. — Nem tudok ín errű semmit, de semmit, de még más se a bisztos, oszt mi csinát ez a furtai koma, ha csinát, tessík má mondani, ha tuggyam. — Azt olvastam róla, hogy Székelyudvarhelyen felajánlotta a vasfüvet megvételre, mégpedig úgy, hogy szövetkezetet szervezett a vételár összeadására. 2000 Ft-ért akarta eladni a székelyeknek a vasfüvet, hogy kincset keressenek vele. De nem lett belőle semmi, mert a csalót leleplezték és nagy pör lett a dologból. Tényleg nem tetszik tudni semmit se erről a furtai emberről? — Hát nagy tekergő lehetett a szent, azok az erdélyiek meg nagy marhák, a má bisztos. Az a jó ebbe az egíszbe, hogy vílekedem, e se igaz. Mán csak azír se, mer a furtai ember e nem ment vóna olyan messzire, a ki se húszta a lábát a falubó, a másik meg a, hogy ugyan hunnan lett vóna néki vasfüve, de meg hát mit tuttak azok ott, a messzibe a vasfűrű, hogy megvegyík oszt kincset keresnének véle. Nem hallottam ín errű sem semmit, de más se. De hát má milyen nagy csúfság lenne a még most is erre a falura, hogy ilyen tekergő ílt benne meg, hogy eszt csináta. Míg jó, hogy óvasni tetszett, mer a megint más, mint ha beszílik. Óvasni mindent lehet, csak el is kéne hinni, a meg megint más. Ez a vasfű is hát mit nem vált ki. Hej, nagy szígyen vóna az a falura, ha igaz vóna. Mán vílem is, hogy mér tetszett az imént a csökmei sárkányhúzásrú kírdezni. Ez is valami effile kitalálás, a mi kárunkra, szígyenünkre. Szóvá nincsen ezen mit kereskenni, mer emondanám, ha tunnám, de nincs mit, mer merő egy kitanálás ez is. Oszt egyáltalán mi lött ezze a furtajiva, ha má óvasni tetszett rúla? — Arról, hogy mi lett vele, hogy volt, mint volt ez az ügy, nem tudok sem246