Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban

kább, oszt a tíl a hideg vót, a nyár meg meleg, sok vót a vihar, az áradás, a jó is vót, de inkább rossz, a sok víztű a sok-sok szúnyog meg minden. Az állat meg vad vót, ismerni köllött a termíszetít, lehet mondani hogy az akarattyát, mer bizony a döntő vót. Ha megvadút oszt megindút a gulya, hát nízhetött utánna a pásztor, ha nem vót kípessige megtíríteni, de hát gondójon csak a bikákra, azok osztán igazán veszélyesek vótak, oszt ott vót még akkó a sok kártékony­ság is, a farkas például, meg róka, de hát a vidra is sok kárt csinát, oszt ott vó­tak a veszett állatok, mer a kutyák terjesztettík tán vagy hogy, de az a helyzet, hogy mindenfíle állat megveszhetött oszt a vót csak a nagy veszedelem, aszt em­ber majd má nem is írti. Mán én se, mer ami igaz az igaz, biz má én se íltem, apámtú meg még öregebbektű hallottam, nagyapámtú, meg a bátyámtú is, már úgy írtöm, hogy nagybátyámtú, a meg ippen pásztor vót. No, szóval ez a vasfű úgy gyün ide, hogy ez is tudományt adott annak aki főtanáta. Ha más tudo­mányt nem, hát aszt, hogy hogyan is köll hasznáni, aszt biztosan. — De hogyan találta meg a vasfüvet, aki kereste, aztán végül is hogy hasz­nálta? — Nemigen tudom in eszt, de tán valónak gondolom, de a meg körülmi­nyes lett vóna előkotorászni onnan-ahunnan, amikó éppen kellett. Na meg hát szárahatott is a, oszt akkó meg tört, hát e miatt is hihetetlen ez az egísz. Mer a, hogy mongyák, mongyák, még semmi, attú még a lehet máskint is. — A csökmei sárkányhúzásról tetszett-e hallani? — Hallottam hát, de aszondom az igazgató úrnak, hogy jó hogy nékem célzott véle, oszt itt Furtán, nem pedig Csökmőn, mer bizony csak futnia kellene, ha elvinné egyáltalán szá­razon. Hát lássa az is egy nagy csúfság, hazugság, az egísz csak arra jó, hogy a csökmeijeket törje tüle a nyavalya. Hát nagy gazember vót az a Csuba a bisz­tos, de csak kitolás vót az egísz, akárhogy is nízzük, csalás oszt kész, akkó amikó esett se vót írdemes véle foglalkozni, máma meg má ippensíggel a, hanni a fe­nébe. Csak aszt mutattya, hogy milyen buta is vót a níp, hogy lehetett a falhó állítani, hát aszt nehíz elviselni még máma is belüle. — Pedig itt Furtán is élt egy furfangos ember, aki meg a székelyudvarhe­lyieket szedte rá, méghozzá a vasfűvel, nem hallott róla valamit bátyám, nem tudná megmondani a nevét? — Nemigen írtöm, hogy mirű is van szó, mer hát furfangos ember, hát a van, meg vót elíg itt is meg másutt is, de hát hogy, hogy is tetszett mondani, hogy hun vót vagy mi vót víle? — Székely udvarhely en, Er­délyben, úgy 1885—1886-ban. — Nem tudok ín errű semmit, de semmit, de még más se a bisztos, oszt mi csinát ez a furtai koma, ha csinát, tessík má mondani, ha tuggyam. — Azt olvastam róla, hogy Székelyudvarhelyen felajánlotta a vas­füvet megvételre, mégpedig úgy, hogy szövetkezetet szervezett a vételár össze­adására. 2000 Ft-ért akarta eladni a székelyeknek a vasfüvet, hogy kincset ke­ressenek vele. De nem lett belőle semmi, mert a csalót leleplezték és nagy pör lett a dologból. Tényleg nem tetszik tudni semmit se erről a furtai emberről? — Hát nagy tekergő lehetett a szent, azok az erdélyiek meg nagy marhák, a má bisztos. Az a jó ebbe az egíszbe, hogy vílekedem, e se igaz. Mán csak azír se, mer a furtai ember e nem ment vóna olyan messzire, a ki se húszta a lábát a falubó, a másik meg a, hogy ugyan hunnan lett vóna néki vasfüve, de meg hát mit tuttak azok ott, a messzibe a vasfűrű, hogy megvegyík oszt kincset keres­nének véle. Nem hallottam ín errű sem semmit, de más se. De hát má milyen nagy csúfság lenne a még most is erre a falura, hogy ilyen tekergő ílt benne meg, hogy eszt csináta. Míg jó, hogy óvasni tetszett, mer a megint más, mint ha beszílik. Óvasni mindent lehet, csak el is kéne hinni, a meg megint más. Ez a vasfű is hát mit nem vált ki. Hej, nagy szígyen vóna az a falura, ha igaz vóna. Mán vílem is, hogy mér tetszett az imént a csökmei sárkányhúzásrú kírdezni. Ez is valami effile kitalálás, a mi kárunkra, szígyenünkre. Szóvá nincsen ezen mit kereskenni, mer emondanám, ha tunnám, de nincs mit, mer merő egy kita­nálás ez is. Oszt egyáltalán mi lött ezze a furtajiva, ha má óvasni tetszett rúla? — Arról, hogy mi lett vele, hogy volt, mint volt ez az ügy, nem tudok sem­246

Next

/
Oldalképek
Tartalom