Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Péter Imre: A Sárréti Népfőiskola

Péter Imre A Sárréti Népfőiskola I. Alig másfél évszázada a bihari Sárrét még a határtalan mocsarak és nádasok világa volt, ahová a tavaszi hóolvadás idején a Berettyó, a Körösök, és a Hortobágy vízi útjain a Tisza és a Kraszna is ellátogatott. A nádban, halban, madarakban gazdag óriási víztükör évszázadokon keresztül, szinte munka nélkül terített asztalt adott lakóinak : a mocsári sárból vert, vagy vetett vályogból épített házaikat, a nádat — mellyel házaikat fedték, a gyékényt — melyből használati tárgyaikat fonták, a füzet — melyből halászati szerszámokat készítettek. Földműveléssel csak az úgynevezett szántószigeten lehetett foglalkozniuk, ezért inkább a szilaj-réti pásztorkodás vált jellemző foglalkozássá. Amikor 1829. július 8-án megkezdődött a vízszabályozási és lecsapolási munka helyszíni szemléje, a gróf Zichy Ferenc vezette Királyi Bizottságnak szinte keresni kellett a Sárrét eltűnő folyóit, melyek erekre szakadva tűntek el a mocsarakban.

1 A szabályozást kiváltó kényszer a XVIII. század békés évtizedeiben megnövekedett lakosság volt, amelynek megélhetését csak e táj intenzívebb kihasználása biztosíthatta. Az áradozó folyók szabályozásával, az ármentesítéssel, a mocsarak kiszáradásával megváltozott a táj természeti jellege és ennek következtében a lakosság életmódja is. 23 vízimalmot helyreállítva, sokszáz kilométernyi védtöltést készítve több mint harminc esztendő kellett a végleges szabályozásig. Az eddig nádrengeteg, járhatatlan lápok fogságában élő emberi települések megközelíthetővé váltak, eljutott Biharba a vasút is. A lecsapolás átformálta a tájat, megváltoztatta az itt élő embert. A vízivilág lassan eltűnt, a kiszáradó mocsarak helyén legelők, szántóföldek alakultak ki. A sok évszázados elzártság az itt élő emberek életére, műveltségére, hagyományőrző tulajdonságaira is kihatott. A régmúlt idők hagyományait, történeteit, emlékeit Birtalan Szilágyi János, Osváth Pál, K. Nagy Sándor, Vendl Aladár, Ecsedi István, Győrffy István és Szűcs Sándor könyveiben olvashatjuk. Ma már csak e könyvek lapjairól léphet elő a múlt darvászó, halászó, jószágot terelgető, nádaló, kecskebőr dudánál mulató sárréti embere. A folyamszabályozás, a lecsapolás sem történhetett büntetlenül: a természet megbillentett egyensúlya a bihari Sárrétet Közép-Európa talán legaszályosabb területévé változtatta. Az eltelt évtizedek alatt a sárréti ember állandó küzdelemben állt az elemekkel, az időjárással, a szikkel és a földnélküliséggel. A magyar nemzet viharos évtizedei a bihari Sárrétet sem kímélték a XX. század első felében. A magyar társadalom igazságtalanságai még érezhetőbbé váltak a szikes, szélsőséges időjárástól sújtott Sárréten. A társadalmi változások sokáig várattak magukra. Az első világháború, a gazdasági világválság még visszább sorolta a tájak rangsorában a Sárrétet. A második világháború tovább 1 Körös-Berettyó Vízszabályozási munkák jegyzőkönyvei 1829—1864 (Részletes kézírásos leírás a lecsapolási munkákról, 3 kötetben, a szerző gyűjteményéből.) 191